Page 159 - Hungarian Golf Kincses Kalendárium 2018.
P. 159

hungarian golf                                                          interjú • 159




               HG HOGYAN ÉRTÉKELED AZ IDEI
               ÉVETEKET? MILYEN IRÁNYT KÖVETTETEK,
               MIK VOLTAK A TERVEK ÉS MIT
               SIKERÜLT MEGVALÓSÍTANOTOK?

               SZP Eseménydús és nagyon jó évünk volt.
               Az alapvető célunk nem változott, ugyanazt tu-
               dom elmondani, amit tavaly is: kiválóan megköze-
               líthető, budapesti pályaként az elsődleges célunk,
               hogy sok új golfozóval gyarapítsuk a sportágat,
               amit a Nyílt Nap programsorozatunk és kiváló
               oktatóink segítségével úgy érzem, hogy el is ér-
               tünk. Több mint 100 új játékos szerzett nálunk
               pályaengedélyt! Jövőre egyébként szeretnénk,
               ha a 200-at is elérnénk. Közben a régi klubtag-
               jainkról sem feledkeztünk meg, hiszen a másik
               kiemelt célunk a klubélet felpezsdítése volt. Idén
               nagyon sok versenyen indulhattak, sikeres volt
               a Senior +1 versenysorozatunk is, jövőre pedig
               további programokkal, workshopokkal fogjuk
               gyarapítani a kínálatunkat.

               A tagsági rendszerünket kicsit átdolgoztuk,  HG MI VÁR RÁTOK A TÉLI HÓNAPOKBAN?
               sokkal több típus közül választhatnak az ér-
               deklődők. Reméljük, hogy mindenki talál majd  SZP Télen is nyitva leszünk, szeretettel várjuk
               az igényeinek és pénztárcájának megfelelő cso- a gyakorolni vágyókat, akik az időjárás függvé-
               magot! Ezek mellett felújítottuk a driving range- nyében természetesen a pályára is felmehet-
               et, a bagtárolót és a klubházat, sokkal szebb lett  nek majd! Erősen építünk a footgolfra is, amely
               az étterem, vásároltunk új golfautókat is, illetve  évközben kevésbé volt hangsúlyos, de télen
               új greenkeeper dolgozik azon, hogy a pálya is  mindenképp szeretnénk egy versenysorozatot
               makulátlan minőségű legyen. Télen is folyta- szervezni, ahova a golfozókat is nagy szeretettel
               tódnak a munkálatok, egy új IT-rendszer beve- várjuk!
               zetésén dolgozunk, amely megkönnyíti majd
               klubtagjaink és vendégeink életét.
                                                            HG MILYEN TERVEKKEL, CÉLOKKAL
                                                            KÉSZÜLTÖK A KÖVETKEZŐ SZEZONRA?

                                                            SZP Még több új golfozót szeretnék pálya-
                                                            engedélyhez segíteni, a klubtagjainknak pedig
                                                            több és magasabb színvonalú szolgáltatást sze-
                                                            retnénk nyújtani. Ez utóbbihoz járulhat hozzá
                                                            az idei elővásárlási szezonban bevezetett Prémi-
                                                            um Opció, amelyet megvásárolva klubtagjaink
                                                            kedvezményes áron indulhatnak a Golfiesta SE
                                                            versenyein és egyéb extra szolgáltatásokat is
                                                            kaphatnak. Egyelőre úgy tűnik, hogy a klubtag-
                                                            jaink ezt pozitívan fogadták. 
   154   155   156   157   158   159   160   161   162   163   164