Page 156 - Hungarian Golf Kincses Kalendárium 2018.
P. 156
156 • interjú
A BIZALOM
ISKOLÁJA
IGAZI DICSŐSÉGET HOZTAK
A LUGOSI GOLF ISKOLA
NÖVENDÉKEI A JUNIOR TOUR ZÁRÓ
FORDULÓJÁN, KISOROSZIBAN. TÖBB
KATEGÓRIÁBAN IS GYŐZELMET
ARATTAK, MI PEDIG KAPVA KAPTUNK
AZ ALKALMON ÉS MEGSZÓLALTATTUK
LUGOSI BALÁZST, HOGY MINEK
IS KÖSZÖNHETŐ EZ A SIKER?
Fotó:
Kisbenedek Attila
LB Kitettek magukért a gyerekek. Azt hiszem a si- HG HOGYAN ÉRED EL, HOGY
ker sok összetevős, szükség van hozzá elhivatott MINDEN TANÍTVÁNYOD
tanítványokra, tapasztalt edzőkre és minden erő- MOSOLYOGJON AZ EDZÉSEN?
feszítést vállaló szülőkre. Számunkra a siker mérté-
ke nem az éppen aktuális versenyek megnyerése, LB Fontos a változatosság: például juniorjaink
hanem az, hogy gyermekeink milyen lelkesedés- az Iskola mindkét edzőjéhez járnak oktatásra,
sel és élvezettel végzik az edzésmunkát. Ugyanis hozzám Óbudára vagy Kisorosziba, Tamás test-
nagyon nehéz olyan edzésrendszert felépíteni, véremhez Balatonudvariba. Állandó egyezte-
melyben a gyerekek végig motiváltak és lelkesek. tés van közöttünk, emellett olyan mennyiségű
Hála Istennek, több nemzetközi hírű edzővel ál- gyakorlatot tanulnak meg 8–13 éves juniorjaink,
lunk kapcsolatban, így a legfrissebb és legizgal- melyekkel egy amatőr golfozó lehet, hogy egész
masabb struktúrákat alkalmazzuk az oktatásnál. pályafutásán keresztül sem találkozik összesen.
Emlékszem, amikor először kimentünk Ameriká- Őrizni kell a gyermekek motivációját, nagyon fon-
ba Rózsa Csillával (mint itthoni edzője kísértem el tos a pozitív edzői attitűd, és a szülőkkel is meg
akkor Csicsit), Tom Burnett mondta azt, amihez kell találni a hangot, hogy teljesen rá tudják bízni
azóta is tartom magam: „Balázs, ha az edzésen gyermekeiket az edzőkre. Az edző és a szülők
nem mosolyog a tanítványod, hagyd abba az ok- között fontos ez a bizalmi viszony, mert enélkül
tatást.” Azt hiszem, ebben minden benne van. nem lehet hosszútávon jó munkát végezni.