Page 69 - Hungarian Golf - Kincses Kalendárium 2015.
P. 69
69
hungarian golf
hogy mit tapasztaltam eddig? Azt látom van az, hogy sokan azt hiszik, hogy nem is
S az amatőr versenyek során, hogy az kell az edző, megy ez egyedül is! Ez így van
egyén teljesíteni akar, eredményt akar, mégse a sportpszichológusnál is. A sportoló, ami-
tesz meg érte mindent, amit kellene. Viszont kor úgy érzi sokat tanult, fejlődött, hajlamos
mérgelődni, sőt csapkodni, bosszankodni azt egyedül próbálkozni. Elmegy, tapasztalatot
fantasztikusan tud. Ez számomra egy hatalmas szerez, visszajön. S ahelyett, hogy azt monda-
ellentét a sporthoz való viszonyulást illetően. nám neki, hogy elhamarkodottan cselekedtél,
A sportbeli eredmény eléréséhez az ember- nem tudsz még ennyit, még meg is dicsérem.
nek meg kell tanulnia, hogy mi az odavezető Milyen jó, hogy elmentél, kipróbáltad mennyit
út. Sok játékos nem is tudja a golfban, hogy a tudsz egyedül. Innen folytatjuk, s elkezdünk
sportmozgások tanulásának van egy megha- újra együtt építkezni. Különösen igaz ez a fi-
tározott rendje, menete. Ezzel kapcsolatosan zikai és a mentális hibajavításra, amely elen-
pedig kár morgolódni, hiszen a folyamat úgyis gedhetetlen a folyamatos fejlődés érdekében.
ennek megfelelően fog lezajlani. Ezt segíteni,
gyorsítani lehet a különböző mentális techni- golfban ugyanezt tapasztalom. Sokan
kákkal. A tanulás fő szakaszai a durva, a finom A eltűnnek, néha hetekre, hónapokra és
koordinációs és az automatizáltság szakasza. megvárják azt, amíg elkezd rosszabbul men-
Az első fázisban még szögletes a mozgás, sok ni a dolog. Ezzel ők maguk idéznek elő egy
felesleges izomcsoport vesz részt benne és állandó hullámvölgyet a fejlődési folyamatuk-
rengeteg figyelem szükséges a végrehajtás- ban, visszaesésüket pedig hajlamosak kivetíteni
hoz. A második szakaszban már sikerül a jó az edzőre. Ha valaki fejlődni akar, akkor van
kivitelezés nyugodt körülmények között. Az egy technikai minimum, - mint minden sport-
elsajátítás után már automatikusan futnak a ágban -, amit igenis edzővel kell megtanulni.
mozgássorok és a játékos tud figyelni a pályára, Más sportágakban az fel sem merül, hogy
stratégiára, taktikára. Fontos a reális célállítás. egy idő után mellőzzük az oktatót. Ennek egy
Azt határoztam el, hogy egy év alatt elérem a
36-os handicapet. Sokan legyintettek. S hol
tartunk most? Alig maradt pár hét a szezonból „A TÖBBSÉG KIMEGY
és 41 a handicapem, egy 9-es szakaszon már A PÁLYÁRA, BEMELEGÍT ÉS
meg is ütöttem a 36-ot. A tanulás nem lineá- ELINDUL, NEM KÉPZELI
˝
ris. A legtöbben azt gondolják, hogy kimennek EL ELORE A LYUKAKAT,
a pályára, ütögetnek, s a teljesítményük hét-
ről hétre javulni fog. Ez nem így működik. A NEM GONDOLJA VÉGIG,
˝
mozgástanulás lépcsőzetes. Ezek fényében mi HOGY MELYIK ÜTOVEL,
lehet a leggyakrabban felmerülő kérdés? „Mi- HOGYAN FOGJA MEGÜTNI.
ért van az, hogy edzek és edzek, de semmi LE KELL MODELLEZNI
eredménye?” A magyarázat a fejlődés és az
érés folyamatának megértésében rejlik. Ugye A PÁLYÁT, EZT HÍVJUK
emlékszel, mikor ötödikben babot kellett ültet- MODELLEZETT
ni egy cserépbe? Szegény bab látszólag azért EDZÉSNEK.”
nem tudott kinőni, mert mindenki állandó-
an nézegette, nyomogatta és sürgette, hogy
nőjön már. A fejlődés tényleg ilyen! A felszín folyamatos munkának kell lennie, amely köl-
alatt rejtőzik. Nem látható, de az közben ott csönös bizalmon alapul. A felmerülő helyze-
növöget, akár a búvópatak, amely egyszer csak teket meg kell beszélni, kielemezni, megoldani
felbukkan. és a fejlődés ütemének megfelelően változ-
tatni. A sorozatos, gyors edzőváltás nem hagy
étezik egy másik, szintén nagyon gyakori lehetőséget a kiérlelt megoldásokra. A folya-
L jelenség. A tanulás kezdeti szakaszában matos munka viszont meghozza gyümölcsét.
különösen jellemző, hogy az edző, az oktató Ezt figyeltem meg az edzőm, Lugosi Balázs
többet tud kihozni a tanítványból, mint ameny- tanítványai körében is, ahol az általa szervezett
nyire ő valójában képes. Mindent beállít, ennek versenysorozaton, a Lugosi Golf Tour-on is-
megfelelően irányítja a mozgást, visszajelzést mertem meg őket. Évek óta töretlen fejlődést
ad. Ekkor a tanuló kap egy pozitívabb vissza- mutatnak amatőr pályafutásukban Balázs irá-
csatolást arról, hogy ő mennyire jó. Ilyenkor nyítása alatt.