Page 73 - Hungarian Golf - Kincses Kalendárium 2011.
P. 73
73
HUNGARIAN golf kincses kalendárium
A kutya évezredek óta hű dás elsajátítását. Ilyen például az tanak érdekesnek, vagy milyen A
társa az embernek, még most, utánzásra való erős késztetés: ha változásokat tudnak észreven-
a XXI. század forgatagában is látjuk, hogy más hogyan csinálja ni. A reklámszakmában a poten- I
kitart mellette. Sőt, míg régeb- előttünk, akkor nem kell „próba ciális fogyasztók érdeklődésé-
ben főleg „munkakapcsolat” szerencse módon” nulláról kez- nek tesztelésére kifejlesztett ún.
volt köztük, mára majdnem denünk a felfedezést, hanem a szemmozgáskövető berendezés G
minden harmadik háztartás- látottak megismétlése nyomán sokat lendített a csecsemőkuta-
ban családtagként szerepel gyorsan elsajátíthatjuk például tásokon is – akiktől nem tudjuk
egy négylábú kedvenc. Rész- egy tárgy megfelelő használa- megkérdezni, mire néznek, mit
ben ebből a hosszan tartó és tát – anélkül, hogy a tárgy mű- találnak érdekesnek: elmondja LÓ
különleges együttélésből kö- ködésének természetét meg kel- nekünk a kamera.
vetkezően alakult ki a kutyák- lene ismernünk. Egy másik ilyen
nál egyedülálló „gondolkodás- segítség az úgynevezett peda-
mód” – ami sok tekintetben gógiai fogadókészség, ami tulaj- A csecsemő elé megfelelő O
nagyon hasonlít az embernél a donképpen az elme különleges távolságba helyezett képernyőn
korai életkorban jellemző visel- fogékonysága a közlési-tanítá- mutatott képek, animációk
kedésre. Az összehasonlító vi- si szándékot kifejező viselkedési már akár az újszülött baba
selkedéskutatás ezen új terüle- jelzésekre. (Ez utóbbiról nemso- érdeklődését is képesek felkelteni.
te felvirágzóban van. kára bővebben is szó lesz.) Ha számukra váratlan vagy érdekes CH
dolog tűnik fel a képen, akkor azt
Amikor a baba megszületik, Mi zajlik a odafordulással jelzik, míg ha már
rendkívül bonyolult, ismeret- kis fejekben? unják a látottakat, elfordulnak a
len tárgyakkal telezsúfolt, társas képtől. Ezt a jelenséget kihasználva ZI
szabályoktól vezérelt és komp- Az értelmi fejlődés kutatói el- már egy néhány hónapos
lex kommunikációval megfű- sősorban azt szeretnék megtud- csecsemőt is lehet arról faggatni,
szerezett világban találja magát. ni, hogyan épülnek egymásra a mit gondol a világról, hiszen ami
Erről kezdetben nagyon keveset csecsemő agyában az ismeretek előzetes elvárásaival megegyezik,
tud, de elméje szinte azonnal és a képességek; hogy mikortól azt hamar megunja, amit viszont PS
nekilát a feladatnak, és rövid idő értenek meg a babák bizonyos váratlannak, meglepőnek tart,
alatt rengeteg információt elsa- dolgokat (például azt, hogy ha azt sokáig hajlandó nézni.
játítva, egyre jobban megisme- ugyanazt az eseményt mások Még pontosabb betekintést
ri az őt körülvevő tárgyi világot, más szögből látják, többet vagy enged a baba gondolataiba a
és egyre ügyesebben igazodik el kevesebbet látnak; vagy olyas- szemmozgáskövető berendezés,
szociális környezetében. Az ér- mit, hogy egy bizonyos tárgy ami egy olyan különleges kamera,
telmi fejlődés egyik legnagyobb használata mire szolgál), milyen amely képes rögzíteni, hogy a
paradoxona, hogy bár a csecse- tényezők segítik őket a megis- baba a kép mely pontjára fókuszál.
mő igencsak szegényes „eszköz- merésben, a dolgok megérté- Ezzel a módszerrel részleteiben fel
tárral”, kezdetleges emlékezeti sében? lehet tárni azt, hogy a csecsemőt
és figyelmi képességek birtoká- Nagyobb gyerekeknél (2 a látottakból pontosan mely
ban vág neki e feladatnak, még- éves kortól) gyakran használ- részletek érdeklik, vagy mire
is hihetetlen tempóban sajátít- ják az utánzás módszerét annak figyel oda, miközben mások
ja el az emberi környezetbe való megfigyelésére, hogy bizonyos megfigyelésével tanul.
beilleszkedéshez szükséges tu- helyzetekből milyen elemeket
dást. Gondoljunk csak például a jegyeznek meg, és milyen felté-
beszéd képességére, vagy arra, telek mellett utánozzák azokat. Pedagógia
hogy hányféle eszközt, tárgyat Az utánzásos helyzetek vizsgála- – természetesen
tanul meg elkülöníteni és meg- ta általában fejlett mozgáskoor-
felelő módon használni a baba dinációs képességeket igényel, Bizonyára ön is észrevette
élete első éveiben. így a kisebb babáknál többnyi- már, hogy amikor egy babához
Ez az állatvilágban példa nél- re nem alkalmas arra, hogy ta- beszél, hajlamos megváltoztatni
küli teljesítmény csak azért le- nulási folyamataikat vizsgál- a hangszínét, és erősebb hang-
hetséges, mert a csecsemő el- juk. Nézni, figyelni azonban már súlyozással, felfelé ívelő hang-
meműködését a természet egy újszülött is tud; így a fi ata- lejtéssel beszélni. Ezzel nincsen
számos olyan „trükkel” áldotta labb csecsemőknél gyakori kí- egyedül: az emberek – és főleg
meg, amelyek képességeinek sérleti eljárás, hogy képeket, je- a szülők – nagy része hasonlóan
nyilvánvaló korlátai ellenére is leneteket mutatnak nekik, s azt cselekszik, ezt a beszédet hívjuk
lehetővé teszik a szükséges tu- rögzítik, hova figyelnek, mit tar- dajkanyelvnek. A babák pedig