Page 44 - Hungarian Golf Magazin - 2010/6.
P. 44
golf
n
e
y
e
hungarian golf e-magazin 2010/1 44 verseny neve v verseny neve e
s
r
n
v
e
kat a kamera segítsé-
gével, és ezt a felvételt
természetesen búcsú-
záskor kezembe adta.
KITEKINTŐ a kiszemelt ütők is, új
Szombatra elkészültek
tulajdonosa
látható
örömmel tette táskájá-
ba azokat.
antasztikus tanu-
lási lehetőséget
Fkaptunk, köszö-
net érte mindenkinek,
aki lehetővé tette. Szur-
kolok Csillának, hogy
fejlődésével bizonyítsa,
érdemes volt a nagy
befektetés, a fáradság
meghozza gyümölcsét.
kor biztos vagyok benne, hogy a két tehetséges fiatalem-
ber edzőként többet profitált az útból, mintha 1-2 ütést
lefaragott volna majdani ütésszámából.
Ahogyan említettem, a jobb időjárás bekövetkeztével
gyorsabban szaladt az idő, és hirtelen eljött a péntek,
második hetünk, és egyben amerikai tartózkodásunk
utolsó napja.
„Summery – azaz összegzés” volt Tom válasza arra a
kérdésre, hogy mivel telik majd a péntek. Aznap elég
nagy volt a fölfordulás, jöttek-mentek az emberek, és
Tom is feszültebbnek tűnt a szokottnál. Mint később ki-
derült, négy elemzést is el kellett aznap készítenie, és ez
hatalmas feladat még a sokat próbált szakember számá-
ra is. Számunkra is kínosan telt a várakozás, míg 12 körül
egyszercsak egyedül maradtunk a range-en. Jött Tom, új
kazettát tett a kamerába, és Csillával együtt a felvevő elé
állva megkezdte tapasztalatainak összegzését.
„Csilla, mikor ide érkeztél, ezt és ezt csináltad, a labdát
így ütötted meg, ennek ez és ez volt a következménye.
A hibák kiküszöbölésére ilyen gyakorlatot csináltunk,
meg olyat, és ennek hatására most a labdáid a követke-
zőképpen szállnak.” - mondta, természetesen mindent
bemutatva. „Nagyon megdicsérlek, keményen dolgoz-
tál. Hiszem, és kívánom, hogy hazatérve Gergő és Balázs
segítségével folytatod az itt megkezdett munkát, és a
játékod tovább fog javulni. Bármikor szívesen látunk,
remélem, hamarosan ismét találkozhatunk.” – egészí-
tette ki vendéglátónk úgy 15 - 20 perces bemutatóját.
Befejezésként azt kérte a két magyar fiútól, hogy ebéd
után készítsék el a példa alapján az ő összefoglalóju-