Page 43 - Hungarian Golf Magazin - 2010/6.
P. 43
verseny neve
kellett. Pénteken, majd kedden megis-
mételték az előző procedúrát, hogy a
negyedik alkalom után a jelenlegi tu-
dásának megfelelő ütők kiválasztására
és megvásárlására az út vége előtt sor
kerülhessen.
szokatlanul hideg idő fölkészü-
letlenül ért mindannyiunkat,
l
ő
A ször egy-egy meleg sap-
e
kát vásároltunk, ez viszonylag hamar
ment. Ahhoz viszont, hogy ne azonnali
megfázás legyen az egész napos gya- volna megmutatni legjobb tudását, ez Apropo – gyakorlás. Rajtunk kívül
korlásból, további meleg holmikra volt a teher görcsösséghez, és a korábbiak- német és osztrák tanítványok fejlesz-
szükség. Nevetségesnek tűnhet, de jég- ban hibásan rögzült mozgáshoz való tették tudásukat, de naponta egy-egy
eralsót kerestünk több napon keresztül visszatéréshez vezetett. svéd, finn, vagy amerikai játékos is
is az üzletekben, de ki árul Floridában szombat-vasárnapot pihenés- megjelent, hogy órát vegyen az aka-
jégeralsót? Majdnem egy hét telt el, sel és kirándulással töltöttük, démián. Érdekes, de egyben furcsa
m
mire a vágyott meleg alsóra szert tet- A ajd hétfőn folytatódott a volt látni, hogy minden nap kitűzésre
tünk. A hideggel kapcsolatos egy meg- gyakorlás. Tom egyre több feladatot került az aznapi elütő terület, amelyik
lepő tapasztalat is. A fagyott talajról adott Gergőéknek, azzal a kívánság- a várható 6-8 nebuló számára volt ele-
minden nap úgy 10 óra körül kezdett gal, hogy Balázs is szerephez jusson. gendő. Nem tudom megítélni, Gergő
eltűnni a dér, és a vezető greenkeeper A második héten valamelyest javult az és Balázs mennyire voltak csalódottak,
csak ez után adott engedélyt a recep- időjárás, már melegebb lett 10 foknál is, hogy saját szvingjük csiszolására csak
ciónak a nyitásra. A száz hektáron lé- hogy csütörtök-pénteken elérje a 15-16 ebédidőben adódott rövid lehetőség,
tesített pályának egy kb. 20x5 méteres
területére az edzői bázis vetett utolsó
árnyékot a felkelő napsugarak elől, így „Csak az a munka hatásos, amit a játékos jó szívvel,
ezen a kis területen tűnt el legkésőbb, jó kedvvel, teljes akaratából végez, a fásult, kedvetle-
úgy 11 óra tájban a dér.
„Állj, ne lépjél a fagyos fűre, kerüld nül elvégzett gyakorlatok semmit sem érnek.”
meg azt a részt!” - szólt határozottan az
akadémia vezetője, ha valaki figyelmet- fokot. Már 9 órakor is kezdhettünk, és vagy olyankor, amikor egy-egy tanuló a
len volt, és ő sem volt rest párméteres a rövid ebédidőt követően 5-ig, 6-ig is greenen, vagy a bunkerben gyakorolva
kerülőt tenni pédát mutatva, hogyan gyakorolhattunk. otthagyta eredeti pozícióját. Ugyanak-
lehet és kell védeni a munkát és kedv-
telést nyújtó értékes füvet.
Az első hét végén Tom megdicsérte
Csillát és segítőit addigi teljesítményé-
ért, hozzáállásáért, és végre 3 pályasza-
kasz lejátszását tűzte ki feladatul. Be
kell vallani, ez a próbatétel elsőre nem
sikerült valami fényesen. A range-en
mindhárman büszkék voltunk a fiatal
játékosra, minden idegszálával az adott
instrukció legjobb megvalósítására
koncentrált, és ezt a sokat látott Tom
is értékelte. A pályán viszont nem úgy
szálltak a labdák, ahogyan szerettük
volna, ezt az elmúlt napok fáradtsá-
gával, és a túlzott akarással magyaráz-
tuk. Tom úgy látta, hogy Csilla szerette