Page 33 - Hungarian Golf - Kincses Kalendárium 2014.
P. 33

33




                                                                                           HUNGARIAN golf


                     legyen. Remélhetőleg, más klubok is, ennek  sportólói múltamból adódóan, azt gondolom,
                     az iránynak a sikerét látva, átveszik majd és  már érzem, hogy ki a hobbysportoló, ki a ver-       Ú
                     megtalálják az ottani támogatókat és azokat  senyző, és ki lesz profi , aki mindent megtesz
                     a személyeket, akik végig is tudják ezt vinni.  azért, hogy előrébb jusson és törekszik a körül-   J
                     A kulcs továbbra is a „kolomposok” személye  ményeit is úgy alakítani, hogy ezt elérje.
                     illetve azé, aki összefogja a társaságot. Őket  A támogatottaink közül, amely jelen esetben
                     más klubokban is meg kellene találni. Minden-  a magyarországiakat jelenti, a legjobb példa        R
                     képp egy bizonyos kort elért és köztiszteletben  Michelisz Norbert esete. Norbi egy olyan pro-
                     álló golfozónak kell lennie. Ahogy például a  fi  versenyző, aki menedzsmentjével, hosszú           E
                     Highlanden Kárpáti Gyuri, vagy ahogy Tatán,  évek óta tudatosan építi az ő marketing érté-
                     a már említett Rózsavölgyi János. Ha a többi  két, adatbázisát és azt már a kis hazai piacon is
                     klubban is megtalálják azt a játékost, aki csa-  meg lehet dolgozni. Tehát van valós marketing     T
                     patkapitányhoz méltóan, a csapat és az edzők,  és piaci értéke is, nem csak patriotizmusból
                     vagy a vezetőség között kapocs tud lenni, ak-  támogatjuk.
                     kor így el tud indulni egy folyamat. Meggyő-
                     ződésem, hogy ez rövid időn belül forintban is       Van-e már a golfban olyan kiszemelt           IN
                     mérhető. Ebben Bábos Réka is minden bizony- HG versenyző, akit támogatnának?
                     nyal meg tud erősíteni, mert jó néhányan vá-
                     sároltak tatai tagságot, azon kalkuláció alapján,    Van. Egyelőre azonban még folynak
                     hogy ha csak a férfi napokra jár, már az majd- LA   az egyeztetések, hogy milyen ala-
                     nem megéri és, ha egy-két hétvégi versennyel  pon, melyik korosztályból. Személy szerint,
                     kiegészíti, akkor meg már különösen.         szívesebben építkezem csapat, mint egyéni
                                                                  szinten. A tavalyi I Love Sushi & Seiko rang-
                             A Seiko szponzorációja példaérté-    lista versenyen is megragadtuk az alkalmat,
                     HG kű lehet a többi klub számára, hogy  hogy Csicsinek (Rózsa Csilla) ajándékozzunk
                     megtalálja azt az embert, aki adott esetben  egy órát. Őt, mint amatőr versenyzőt, egyelő-
                     egy csapatépítő versenysorozatnak a támo-    re nem tudjuk közvetlenül segíteni, de az elis-
                     gatója legyen. Hol jelentek meg a 2014-es  merésünket kifejeztük, sikerei és elhivatottsága
                     golfszezonban?                               rendkívül sokat ad ennek a sportágnak. Ezt na-
                                                                  gyon nagyra értékeljük. Alap fi lozófi ánk: kisebb
                             Több klubban jelen voltunk idén. Ba-  lépésekkel, hosszabb távú célokért dolgozni!
                     LA   latongyörökön illetve Balatonudvari-
                     ban is ott voltunk és jövőre remélhetőleg a          Miben látja a klubok fejlődési poten-
                     Highlanden ismét ott leszünk a kültéri óráink- HG ciáját?
                     kal. Tatán a már említett Férfi napokat támogat-
                     tuk, és az elmúlt évben a máriavölgyi illetve a      Az első a fent említett klubélet, bár ha
                     kisoroszi hasonló sorozatok elindulását is igye- LA   megfordítjuk, ahol ez működik, ott a
                     keztünk segíteni. Adtunk ajándékot Lőrinc-i  részletek is működnek. A klubok és támoga-
                     eseményhez is, sőt Indoor versenyekhez is.   tóik együttműködése azonban szintén lehet
                     Már korábban is szerettünk volna azonban  egy előrelépési pont. Sok helyen tapasztal-
                     egy hosszabbtávú, utánpótlást, versenyspor-  tam, hogy a klubok megállnak, annál a pont-
                     tot építő kezdeményezést támogatni, amit a  nál, hogy mennyi pénzzel, mivel szponzorál
                     Greenmastersben láttunk. Sajnos ezt az egye-  egy-egy cég. Pedig a szponzoráció csak egy
                     sületet, annak a céljait a szövetség elnöksé-  eszköz, aminek a hírét a szponzor terjeszteni
                     ge teljesen félreértelmezte, majd végül ez jó  akarja és ezt a klubok még nem használják ki.
                     érdekekben létrejött szervezet elhalt. Nagyon  Többször is az volt az érzésem, hogy amikor
                     fájó volt, hiszen az egyesület vezetői, tagjai  egy rendezvényt vittünk egy golfpályára, akkor
                     magunk is mind támogatói voltak a golfpá-    a catering és szolgáltatásig tartott az értékesí-
                     lyáknak, nem együnknek több pályabérlete  tés a klub részéről én pedig az ő helyünkben
                     is volt, mégis elutasításra került. Ez a profi    potenciális vásárlókat láttam volna a vendégek-
                     versenysport felé nyitás azonban, azóta is itt  ben. Egy ilyen gyerekcipőben járó sportágnál
                     lebeg, ezt az irányt szeretnénk a golfban is  nem lehet ennyire rövidtávon gondolkodni.
                     megtalálni. Olyat lehetőséget keresünk, ahol  Bízom benne, hogy hamarosan eljutnak a pá-
                     profi  módon felépített csapatot vagy verseny-  lyák arra szintre, hogy több szolgáltatást tudnak
                     zőt tudunk (erőnkhöz méltóan) támogatni.  adni, mind a játékosok, mind a cégek számára,
                     Akiben, vagy akikben érezzük, hogy van belső  mert a csak a pályahasználatra épülő bevétel-
                     inspiráció, hogy szeretne előrelépni. Korábbi  tervezés biztosan nem elegendő a holnaphoz.
   28   29   30   31   32   33   34   35   36   37   38