Page 48 - Hungarian Golf - Kincses Kalendárium 2011.
P. 48
A
G
O
L
F
O
T nem fogom elhagyni
Scridon Erika már korábbi nagyinter- még idegenkednek egy kicsit a éppen ott van az otthon, ahol a
júját is úgy fejezte be, hogy tudta: ha- helyzettől, biztos vagyok ben- párom van, úgyhogy most kicsit
marosan nagy fordulatot vesz az élete. ne, hogy hamar megszeretik több időt töltök majd külföldön,
Erika szerkesztőségünk vendége volt, és majd. Október elején adtam át a de szerencsére csupán negyven
itt tette meg a nagy bejelentést: eladta vezetést, de ebben a hónapban perces a repülőút ide, és két-
második otthonát, mostantól új tulaj- még közösen végezzük a mun- naponta van járat, úgyhogy ha
donosa van a Golftanyának. kát, hiszen van mit átadni. bármi sürgős teendő van, akkor
azonnal itt tudok lenni.
„Minden nagyon gyorsan tör- A teljes csapat kicserélődik
tént. Nagyon sokat gondolkoz- a Golftanyán? Erika tehát nem tűnik el, sőt, még
tam azon, hogy mit tegyek, hi- biztosan találkozhatunk vele a
szen tényleg a szívem egy része Csak a tulajdonos személye golfpályán is, és amikor csak te-
volt a Golftanya. Nem akartam változott, mindenki más ma- heti, meglátogatja majd magyar
tőle megválni, pláne nem úgy, radt. Sőt, nem csak a csapat, barátait is. A kellemes szerkesz-
hogy nem vagyok teljesen nyu- de az árak sem változnak, ami tőségi beszélgetés végén a kö-
godt. Az ég azonban egy olyan azért is pozitív hír, hiszen egy új vetkezőképpen búcsúzott el
érdeklődőt küldött, aki nem csak management belépésekor min- hűséges kollégáitól, valamint a
komolyan gondolta, hanem azt dig nagy kérdés, hogy mit ho- játékosoktól, akik hidegben és
is tudom, hogy minden hagyo- gyan változtatnak. A közeljövő- melegben, esőben és szélben is
mányt tovább fog vinni és sze- ben lehet számítani felújításokra, kitartóan a Golftanyát választot-
retettel csinálja majd azt, amit el- és biztos vagyok benne, hogy a ták a gyakorlás helyszínéül:
kezdtem. Egy kicsit olyan ő, mint 2012-es szezont nagyon jó han-
én, csak férfi változatban” – kezd- gulatban, töretlen lelkesedéssel „Köszönöm! Köszönöm Nek-
te az őszinte beszélgetést Erika. kezdi meg a Hajógyári szigeten tek mindazt, amit Tőletek kap-
található gyakorlóhely. tam. A sok szeretetet, a sok bíz-
Mit érzel most? tatást, amivel átsegítettetek
A magánéletet választottad engem a nehéz időszakokon.
Korábban volt már, hogy kiad- tehát, de nyugtass meg min- Köszönöm, hogy mellettem vol-
tam a Golftanyát, de akkor nem ket, hogy hallunk még rólad… tatok, hogy segítettetek, hogy
voltam ennyire nyugodt. Folya- jelenlétetekkel sikerült kialakí-
matosan ott motoszkált ben- Nekem két otthonom van. Erdély tani az igazi golftanyás hangu-
nem valami, de ez most nincs. és Magyarország. Ha ott vagyok latot. Mindenkinek köszönöm,
A nyugodt szót tudom használ- akkor az az itthon, Magyarország és remélem, hogy sok versenyen
ni, mert valóban megbízom az pedig az otthon, ha pedig Buda- találkozunk még, tessék sokat
új tulajdonosban, és bár sokan pesten, akkor fordítva… Most gyakorolni!!!”