Page 53 - Hungarian Geolf 2024
P. 53

hungarian golf                                                            interjú • 53




                    HUNGARIAN GOLF Miért döntött úgy, hogy
                    lemond az elnöki tisztségéről?

                    DIETRICH TAMÁS Nyolc, eredményekben
                    gazdag év után elhatároztam, hogy nem jelölte-
                    tem magam az elnöki pozícióra. Azt gondolom,
                    jó kezekbe került a Magyar Senior Golfozók Tár-
                    sasága, és természetesen a szeniorok továbbra
                    is számíthatnak a támogatásomra. Nyolc évvel
                    ezelőtt Fehér Tibor úr kért fel, hogy jelöltessem
                    magam a Társaság élére, ezt követően pedig
                    az akkori főtitkár, a hazai golfélet legendás alakja,
                    Szlávy Tibor segítette a munkámat.

                    HG Hogyan értékeli az elmúlt nyolc évet?

                    DT Lendületes, energikus időszakot tudhatunk
                    magunk mögött. A meglévő versenysorozatok,
                    mint a Tatán megrendezésre kerülő a „Hónap
                    Szenior Golfozója”, vagy a Kisoroszi Szenior
                    Stableford Kupa mellett három új sorozatot is
                    bevezettünk. Balatonudvariban havonta egyszer,  versenyzőt is üdvözölhettünk a tornán. Bátran
                    péntekenként sor kerül a Szenior Balaton Kupára,  mondhatom, hogy ez volt az egyik legnagyobb
                    hétfőnként a Continental CityGolf Club pályáján  létszámú országos bajnokság, amely az utóbbi
                    rendezzük meg kilenc szakaszos versenysoro-  három évben hazánkban megrendezésre került.
                    zatunkat, a Szenior City Tourt, illetve egy igen  A Magyar Senior Golfozók Társasága tevékeny-
                    eredményes és népszerű Match Play Bajnoksá-  ségének hála, a szenior korú játékosok rendkívül
                    got hoztunk létre dr. Takács János közreműködé-  aktívak, egyre több ranglistaversenyen vesznek
                    sével. Különleges szabályrendszerének lényege,  részt. A szervezet működésében meghatározó
                    hogy még azok is győztessé válhatnak, akik a   szerepet játszik Horváth Béla főtitkár, aki a régi
                    viadal elején vereséget szenvednek.          és az új elnökség közötti folytonosságot bizto-
                                                                 sítja. Sportdiplomáciai sikerként könyvelhető el,
                    HG Az elmúlt években elért sikerek közül mire  hogy kiemelkedő munkájának hála, a főtitkárunk
                    a legbüszkébb?                               nemrég az ESGA elnökségének tagja lett. Az el-
                                                                 múlt nyolc év fontos szereplője volt a szenior
                    DT Folyamatosan nőtt a versenyeinken részt-  válogatott szövetségi kapitánya, Jakobi László is.
                    vevő golfozók száma: míg tavaly nyolcszáz já-  Elhivatottságát mi sem bizonyítja jobban, mint
                    téknapot játszottunk, idén ez nyolcszázhetvenre  a lenyűgöző nemzetközi eredmények: csapatban
                    emelkedett. Amire igazán büszke vagyok, hogy  harmadik, egyéniben második helyet szereztünk
                    az eredetileg öt ország részvételével megrende-  az ESGA bajnokságain.
                    zett Magyar Nyílt Szenior Bajnokság idővel való-
                    di nemzetközi megmérettetéssé nőtte ki magát,  HG Milyen új célokkal folytatja a golfpályafutá-
                    amely jelentős mértékben Klézli Ferenc páratlan  sát?
                    munkabírásának, elkötelezettségének és szakmai
                    odaadásnak köszönhető. Az idei megméretteté-  DT Szeretném fejleszteni a játékomat, a fel-
                    sen összesen tizenöt ország harminchét, single  szabaduló időmet pedig a swingem javításának
                    hendikepes versenyzője mérte össze tudását.  szentelem, hiszen nem erőből kell ütni, hanem
                    Nagy örömünkre szolgál, hogy negyven külföldi  lendületből!
   48   49   50   51   52   53   54   55   56   57   58