Page 69 - Hungarian Golf Kincses Kalendárium 2019.
P. 69

hungarian golf                                                           interjú • 69











               A Franciaországból hazalátogató Baldauf Mátyás
               -3-mal zárt és tavalyhoz képest idén egy helyet
               előre lépve az ezüstérmet szerezte meg.

               „Nagyon jól éreztem magam! 2018-ban ját-
               szottam először ezen a pályán és már akkor is
               jó volt, pláne, hogy megismerhettem a többi
               magyar profi golfozót. A kellemes emlékeken
               felbuzdulva  örömmel  tértem  vissza  ebben
               az évben is, hiszen tudtam, hogy nagyon jó han-
               gulatú csapat fog várni. Tomi kiegyensúlyozott
               volt, és bár az utolsó körben egy kicsit megreme-
               gett a keze a pálya elején, nagyon szépen össze-
               szedte magát és megnyerte a versenyt!”








               A címvédő Palanszki Benjámin az előre meg-
               határozott ütésszámot teljesítve (+1, +1, -2)
               ezúttal a harmadik hellyel kellett beérnie.

               „Különösen nagy jelentőséggel bír számomra
               ez az esemény, így igyekszem mindig itt lenni.
               A verseny elsősorban az új technikák műkö-
               désének ellenőrzésére szolgált. Úgy érzem,
               stressz alatt egy nullás eredmény három nap
               folyamán nem rossz.”






               A magyar profik nem csak játszottak a bajnokságon, hanem esténként volt lehetőségük a szakmai
               kérdések megbeszélésére is. Emellett fontos szempont volt, hogy a jó hangulatban zajló esemé-
               nyen továbbépítsék a magyar profi közösség életét.






                                                      DOBOGÓ:



                                      1.   Lugosi Tamás            210 (69, 70, 71)
                                      2.   Baldauf Mátyás         213 (74, 69, 70)
                                      3.   Palanszki Benjámin     216 (73, 73, 70)
   64   65   66   67   68   69   70   71   72   73   74