Page 66 - Hungarian Golf Kincses Kalendárium 2018.
P. 66
66 • interjú hungarian golf
ÜZLET ÉS GOLF MÉLYSÉGEK ÉS MAGASSÁGOK
Cégvezetőként nem idegen tőle egy másik vi- Az elején maga sem gondolta volna, hogy eny-
lág sem. Az üzleti élet stresszes mindennap- nyi munkát kell beletenni a golfba a fejlődés
jait edzésekkel és megmérettetésekkel vezeti érdekében. Mint mondta, a sikerhez vezető út
le. 42 évesen (2012-ben) kezdett el komolyan kudarcokkal van kikövezve. Minden egyes kis
golfozni, miután már régóta tetszett neki. hcp javításért meg kell dolgozni.
„Mányon élek, abban a szerencsés helyzetben „Sokat fejlődtem, ma már nagyrészt tudom
vagyok, hogy 100 km-es körzetben 6 golfpá- kezelni a játék közben adódó stresszes hely-
lya is található. Sokszor autóztam el például zeteket. Van, amikor sikerül, van, amikor kevés-
a máriavölgyi pálya mellett, így mindig ott bé. Mélységek természetesen nálam is voltak.
motoszkált a fejemben, hogy milyen jó lenne Az elején viszonylag könnyedén lementem
elkezdeni. Ugyanolyan előítélettel álltam a golf- 24 hcp körülire, ahol volt egy stagnálás, így
hoz, mint az átlag: ez egy drága, arisztokratikus edzőt váltottam. Errollal pedig a következő év-
sport. Egyszer egy svédországi céges találko- ben lefeleztem a hcp-met. A mai napig egy-egy
zón már megismerkedhettem a golffal, de ak- verseny sokszor olyan, mint egy hullámvasút,
kor csak egyet-kettőt gurítottunk, nem igazán fent és lent. Néhány rossz ütés, vagy elrontott
fogott meg. Majd az egyik sikeres főiskolai szakasz után úgy érzem magam, mint egy bok-
vizsgaidőszak után belevágtam, beiratkoztam szoló, aki padlóra került. Próbálom elfelejteni,
a Highlandre egy kezdő tanfolyamra, Tóbiás törölni az agyamból a rosszat és csak a kö-
Zsolthoz. Amikor csak tehettem, kint voltam vetkező ütésre koncentrálni, de sajnos, néhány
a pályán, nagy varázslat volt. Az elején éreztem, szakaszig még bennem marad. Ezeket a hely-
hogy ez a sport az enyém, azóta versenysze- zeteket nehéz kezelnem.”
rűen űzöm. A golfnak az üzleti életben is sok
hasznát veszem, nem csak jó stressz levezető,
de észjáték is, ahol a kitartásnak és a mentális
erőnek különösen nagy szerepe van. Cégveze-
tőként sok emberért felelek, de amikor golfo-
zom, lerakom ezt a terhet, teljesen kikapcsolok
és csak saját magamra figyelek.”