Page 93 - Hungarian Golf - Kincses Kalendárium 2014.
P. 93
93
HUNGARIAN golf
Ugyancsak nagyobb összefogás zajlik a ba- MIK A TERVEITEK A KÖVETKE- Ú
latoni régió golfklubjai között. Egyre jobb és HG ZŐ SZEZONRA?
folyékonyabb kapcsolat szövődik a nemrég
alapult, 9 szakaszos Zala Springs Golf Resort, J
a Forest Hills, a Vadrózsa, Royal Balaton és Télen szeretnénk magán a
természetesen a Golfclub Imperial között. klubon fejlesztéseket végre- R
Küldünk egymáshoz klubtagokat, tapasztala- SG hajtani, gondolok itt a terasz
tokkal segítjük egymás munkáját, rendezünk bútorzat felújítására, egy modernebb terasz
klubok közti versenyeket, és az adott klub ver- kiépítésére, vagy egy új trolly tároló létreho- E
senyei is olykor-olykor elvándorolnak a másik zására. Emellett szeretnénk a pálya szolgál-
klub pályájára. Nagyon bíztató ez a kezdet, tatásaival is előre haladni, hiszen időről-időre T
hiszen például Ausztriában, de általában kül- felmerül bennünk a kérdés, hogy „mi legyen
földön, ez már hagyománynak, általános je- a hátsó kilenccel”.
lenségnek számít. Számunkra a klubok szövet-
ségében rejlik a jövő. Eredetileg pályánk 18 szakaszosnak készült, de IN
az első két évben, a Magyarországon aktívan
MIT GONDOLTOK AZ IFJÚ játszó golfozók száma miatt egyszerűen még
TEHETSÉGEKRŐL, A JUNIO- nem érte meg 9 szakasznál többet létrehozni,
HG ROKRÓL? MENNYIRE HAJ- hiszen akkor még nem rajzolódott ki igazán
LANAK A FIATALOK A GOLF klubunk jövője. Egy 18 szakaszos pályához
MEGISMERÉSÉRE? legalább 300 stabil klubtagra van szükség, mi
azonban akkor még kerestük a lehetőségeket,
A szezon során minden hónap jövendőbeli klubtagjainkat. Úgy véljük, hogy
első szombatján nyílt napokat előbb létre kell hoznunk a stabil klubtagsá-
SG rendeztünk, melyek igencsak gokat, a bázist, amire később építhetünk. Erre
sikeresnek bizonyultak, és a nyár elején több szolgálnak a nyílt napjaink és sikeres junior
iskolalátogatás is történt. Ezeknek köszönhető- programunk.
en nagyon sokan tértek vissza a pályánkra, és Most ott tartunk, hogy lassan elérkezettnek lát-
mára 15-20 főből álló, stabil juniorválogatot- juk az időt erre is, határozottan ebbe az irányba
tal rendelkezünk, melyet golfoktatónk, Décsy haladunk, de jövőre még csak apróságokon
Attila irányít. Mindez oda vezetett, hogy a nyár tervezzük a fejlesztést és a javítást. Jelenleg
alatt kétszer egy hetes junior edzőtábort is tar- inkább arra koncentrálunk, hogy minél több
tottunk, az elsőt a 12 éven aluli, a másodikat érdekes versenyt rendezzünk, klubunkat mi-
a 12 éven felüli gyerekeknek. A kicsiket folya- nél barátságosabb társasági hellyé alakítsuk,
matosan, lépésről lépésre vezetjük be a golf amivel talán sikerül bevonzani a régióból a
világába, akik nagyon élvezik a játékot, egyre hazaiakat, és minél több laikus érdeklődését
többet tanulnak, és egyre ügyesebben ütik a felkelteni a játék, a sport iránt.
labdát.
Tudjuk, hogy sikerülni fog.
Igyekszünk őket minél több szempontból tá-
mogatni, a kezdetekkor ingyen kapnak ütőt és
gyakorló labdát a játékhoz. A klubtagságot ki-
váltó, és később aktívan versenyző játékosaink-
ba pedig visszainvesztáljuk a költséget azzal,
hogy egy versenyük nevezési díját, utazási
költségét a klubunk állja, függetlenül attól,
hogy nemzetközi vagy hazai megmérettetés-
ről van szó. Ezen kívül pedig a golfklub logójá-
val ellátott pólókkal is támogatjuk a fi atalokat.