Page 109 - Hungarian Golf - Kincses Kalendárium 2014.
P. 109
109
HUNGARIAN golf
JÖVÖK, ÉS Ú
J
PRO FI LE SZEK R E
T
MINDEN ÚT
MARO KKÓBA VEZET IN
NEVE MÁRA ÖSSZEFORRT A MAGYAR HG: Örülünk, hogy ebben az évben is öles
GOLFFAL. 1997. ELEJÉN SZÜLETETT, léptekkel haladsz. A sok munka beérni látszik.
11 ÉVESEN KERÜLT KAPCSOLATBA Minden út Marokkóba, a fi náléba vezet?
A SPORTTAL ÉS AZÓTA MAGÁNTA- R.Cs: Igen. Az egész év a Ladies European Tour
NULÓKÉNT, SZINTE MINDEN IDEJÉT előszobáját jelentő Lalla Aicha Tour Schoolra
A PÁLYÁN TÖLTI. LAJTAI RÓZSA való felkészülés jegyében zajlott. Azok a profi
CSILLA LÁTOGATOTT EL SZER- versenyek, amelyeken szabad kártyával elin-
KESZTŐSÉGÜNKBE. CSICSI, ALIG dulhattam nagy segítségek voltak számomra.
Belecsöppentem és megismerhettem, hogy
NÉHÁNY ÜTÉSNYIRE VAN ÁLMÁTÓL, milyenek ott az emberek és hogyan kell mo-
HOGY PROFIVÁ VÁLJON. A DECEM- zogni a profi környezetben, így nem teljesen
BER 17.-21. KÖZÖTTI FINÁLÉBAN újoncként érkezhettem meg a Schoolra. Ott
RÉVBE ÉRHET, HISZEN HA JÓL SZE- több játékossal találkoztam, akikkel már koráb-
REPEL, AKKOR JÖVŐRE MÁR A RIÓI ban, az említett profi versenyeken összemér-
hettem a tudásomat.
OLIMPIA LEHET A CÉLJA.
HG: Összességében nagyon jó éved volt és
talán nem volt annyi mélypontod, vagy azok
nem voltak olyan mélyek, mint eddig. Ki, vagy
kik segítenek feldolgozni a különböző szituá-
ciókat?
R.Cs: Idén sikerült kiegyensúlyozottabbnak
lennem, ami egyrészt az egyre több rutinnak
is köszönhető. Másrészt az ember magától tanul
a legtöbbet. Persze kellenek külső szemlélők
is, de kívülről senki nem mondhatja meg, mit
gondoljál. Lelkileg édesanyám és német
barátnőm, Isabell Gabsa segítet a legtöbbet,
aki golfj átékosként pontosan tudja, mi zajlik
bennem. Nagyon egyformák vagyunk.