Page 104 - Hungarian Golf - Kincses Kalendárium 2014.
P. 104

2  HUNGARIAN golf




















































                     A TÖRTÉNELEM OLYKOR MEGISMÉTLI               Az indulók száma idén is megközelítette a
                     ÖNMAGÁT. ÍGY VOLT EZ AZ OKTÓBER              hatvanat.  A ranglista verseny, az ország egyik
                                                                  legtechnikásabb pályáján, komoly kihívást je-
                     8-ÁN, KEDDEN, A PANNONIÁN MEG-               lentett a résztvevőknek. Jellemző, hogy hen-
                     RENDEZETT SENIOR ŐSZ VERSENYEN               dikepet is csak hárman tudtak javítani. Minden
                     IS, AHOL ÚJBÓL SZÉTÜTÉS DÖNTÖTTE             kategóriában nagy párharc volt a bruttó első-
                     EL, KIÉ LESZ A GYŐZELEM.                     ségért. Molnár Lászlóné és Oltványi Katalin
                                                                  között a nőiben, Kovács István Tas és Rétyi
                     Ötödik éve rendezi a Magyar Senior Golfo-    Sándor között a szuper szeniorban. A férfi ban
                     zók Társasága ranglista versenyként a Senior  megismétlődött a tavalyi döntetlen az első he-
                     Ősz hagyományos idényzáró vetélkedőjét  lyen, Koplányi Tibor és Kovács Titusz között.
                     és ugyancsak ötödik éve a Pannonia Golf &  A párharcból végül, a tavalyi versenyhez ha-
                     Country Club Máriavölgyi pályáján. A körülmé-  sonlóan, ismét Koplányi került ki győztesen.
                     nyek az idén is igen kedvezőek voltak. A pálya  A feszültségekkel, nehéz helyzetekkel és izgal-
                     kifogástalan állapotban várta a játékosokat, a  makkal teli összecsapásról mindkét versenyzőt
                     klub a tőle megszokott gondossággal készí-   megkérdeztük.
                     tette elő a szép fairwayket, a gyors greeneket
                     és a kifogástalan bunkereket. Az időjárás is a  „Egy nagyon izgalmas, fordulatokkal teli ver-
                     versenyzők kedvében akart járni, délelőtt még  senyen vehettem részt - kezdte Koplányi -, rá-
                     kissé borús és szeles, délutánra már napsüté-  adásul az újdonsült szeniorunkkal, a mezőny
                     ses volt.                                    legjobb hendikepjével rendelkező Dibusz
   99   100   101   102   103   104   105   106   107   108   109