Page 67 - Hungarian Golf - Kincses Kalendárium 2013.
P. 67

67




                                                                                           HUNGARIAN golf


                                                                                                                        Y
                     Nem kezdtünk erősen                          Ramona Zauner mögött. Csilla a második napon öt
                                                                  birdie-t ütött és három bogey-t, ám sajnos egy dupla
                     Nem volt okunk ünnepelni a verseny első napjá-  ismét becsúszott. A magyar lány így is igazán kitett
                     nak végén. A megmérettetéssel kapcsolatban ön-  magáért, hiszen több mint két hete folyamatosan ma-  EN
                     magában örömteli tény volt, hogy mennyi külföl-  ximális fordulatszámon kellett pörögnie, ami ennyi
                     di játékos jött el hozzánk ebben az évben, azonban  idő után már a világ bármely játékosát lefárasztotta
                     a kezdésnél a sok külföldi közül jó néhány állva is  volna. Ehhez képest ekkor már közel állt ahhoz, hogy
                     hagyott minket. Akkor azt mondtuk, még szeren-  zsinórban a negyedik versenyét is megnyerje.       S
                     cse, hogy ez csak az első nap volt.
                                                                  Csillán kívül a magyarok közül cutba jutott még
                     A versenyen, annak ellenére, hogy felnőtt bajnok-  Vadkerti Adél, Briglovics Boróka és Szemerey Lili
                     ság, a magyarok közül több junior indult, mint fel-  is, akik közül Adél és Boróka kiegyensúlyozottan   ER
                     nőtt versenyző. Közülük sokan elvárások nélkül in-  játszott, miközben Lilinek is voltak jó momentu-
                     dultak, hiszen a kisebbeknek több szakaszon még  mai, ám korábbi eredményeik alapján okkal várhat-
                     a par is elérhetetlen a hátsó elütőkről, és így aligha  tunk mindhármuktól jobb score-okat. Adél össze-
                     tudtak versenyre kelni a felnőttekkel. Azonban így  sen +21-gyel, Boróka +27-tel, Lili +40-nel jutott be   V
                     is voltak, akikben bízhattunk.               a legjobb huszonkét versenyző közé.


                     Indult például a versenyen az elmúlt két hétben há-  A férfiaknál a legjobb helyen álló magyar játékos
                     rom versenyt nyerő Rózsa Csilla, akitől nem alap-  továbbra is Horváth Marcell volt, aki a 23. helyen
                     talanul várhatunk jó eredményt ezen a versenyen  jutott a cutba, miután első napi +6-os score-ja után
                     is. Sajnos a versenyt nem kezdte jól, tizennyolc sza-  a folytatásban +10-et játszott. Marcell után a 33.

                     kaszon két duplát is ütött, amire egyébként az emlí-  helyen jutott tovább ifjabb Csiki Péter két +12-es
                     tett elmúlt két hétben nem volt példa. Ezenkívül öt  score-ral, és őt követte a 37. helyen Simmes Ale-

                     szimpla bogey mellett három birdie-vel tudott kor-  xander +7 és +18-cal. A férfi mezőnyből ötvenhe-
                     rigálni, így végül +6-tal végzett, amivel egy nap után  ten kvalifi kálhatták magukat a harmadik játék-
                     a hatodik helyen állt a lányok mezőnyében és hat-  napra, ebben a mezőnyben a hazaiak közül ott volt
                     ütéses hátrányban van az első helyezett osztrák Anja  még Meznerics Gergely, Zilahy Csaba, Szeberényi
                     Purgauerrel szemben. Az első nap alapján a máso-  Máté, Müller Ralph, Berta Máté, Zombori Dániel,
                     dik legjobb magyar lány Vadkerti Adél volt, aki +11-  Bertényi Balázs, Suba Ádám, Csányi Olivér, Kokol
                     et játszott és a 15. helyen állt ekkor kategóriájában.  Ferenc, Holló Zsombor Péter és Molnár Gergő. Ami
                                                                  nagy és egyben szomorú meglepetés volt, hogy Ró-

                     A férfiaknál a hazaiak közül Horváth Marcell tel-  zsa Dávid válogatott játékos két napi eredményei
                     jesített a legjobban, aki az első nyolc szakaszt vé-  alapján nem tudott továbbjutni. Első napi +15-ös
                     gig parra hozta, majd elkezdtek neki becsúszni a  eredménye még nem volt a világvége, de a második
                     bogey-k, és végül +6-tal zárt. Ezzel ekkor 19. volt  napon csupán +30-at tudott játszani, ami már meg-
                     a mezőnyben. Az élen a tavalyi negyedik helyezett,  pecsételte a sorsát. Sajnos azonban nemcsak Dá-
                     az osztrák Lipold Lukas állt -4-es első napi eredmé-  vidra, hanem összességében legtöbb játékosunkra
                     nyével. Fiaink közül sikerült még 10 alatt játszania  igaz, hogy ezen a versenyen nem ment nekik a já-
                     Simmes Alexnek, ő +7-tel zárt.               ték. Ezeknél az eredményeknél jobbakat is tudunk.
                                                            A férfiak mezőnyét ekkor egyébként a

                     Ráfordultak                        holland Vince van Veen vezette, aki addig
                     a célegyenesre!                        mindkét napon 0-val jött le a pályáról.


                     A második napon egy magyar
                     szempontból már eredményesebb felvonással foly- Behúzott kézifékkel
                     tatódott a Balatonudvariban zajló Magyar Ama-
                     tőr Nyílt Bajnokság. Néhányan eredményeiken is  A harmadik napon eldőlt, Rózsa Csilla ismét nyert,
                     tudtak javítani, de ami ekkor fontos volt, hogy szép  nem is kell mondanunk, hogy ez kicsit sem megle-
                     számmal jutottunk be a cutba.                petés. Ezt a versenyt tulajdonképpen behúzott ké-
                                                                  zifékkel nyerte meg, de az elmúlt két hét hajtása
                     A lányoknál kezdett helyreállni a világ rendje, miu-  után ez nem meglepő, különben meg a győzelem
                     tán Rózsa Csilla a második napon már kategóriájá-  az győzelem. Az első napon nem kezdett erősen,
                     nak legjobb score-ját hozta, és összesítésben is csak  csak +6-ot (78) tudott játszani, és ezzel egyből hat-
                     egy ütéssel volt lemaradva a jelenlegi éllovas, német  ütéses hátrányba került az első helyezettel szemben.
   62   63   64   65   66   67   68   69   70   71   72