Page 61 - Hungarian Golf - Kincses Kalendárium 2013.
P. 61
5
HUNGARIAN golf
visszautasítani. Kevés sport büszkélkedhet olyan támogatása és a válogatott működtetése, amely a M
relációval, mint a magyar golf, amely a golfozók mai gazdasági viszonyok mellett komoly feladat.
létszámát tekintve magas képesítésű és nagyszámú Persze mindent lehetne jobban és hatékonyabban
professzionális oktatógárdát tudhat magának, akik csinálni, sajnos azonban minket is behatárol a na- Í
természetesen szervezett, hosszantartó, alapos, ál- gyon szűkre szabott költségvetésünk. Köszönetet
lamilag és az európai profi szervezet által is elismert nem várunk senkitől, az építő kritikát viszont min-
képzésben részesültek. dig szívesen fogadjuk, amennyiben az reális alapok- C
ra épít és kivitelezhető kereteken belül érvel.
Személy szerint anno németországi nyugodt, biz-
tos gyarapodást hagytam hátra, hogy ezt az úttörő Egyébként szakmai szempontból gyakrabban meg-
munkát végbe vigyem – kemény munkával értük kereshetnének minket, vannak kérdések, amelyekre
el azt, hogy ma Magyarországon huszonnyolc kép- a választ igazán mi tudnánk megadni, hiszen a képzé- AT
zett magyar golfoktató dolgozik. Köszönet a PGA sünk a golf minden területével foglalkozik és oktató-
azon tagjainak, akik ezt a munkát a vállukon viszik. inkon keresztül hozzánk minden információ eljut, így
mi minden magyar golfozóval kapcsolatban állunk.
Mint minden más PGA-ben vagy akar más sportág- V
ban – ahogy minden szakmában is – vannak gyen- Valamint a Golfmenedzserek Szövetségével való
gébb, jobb és léteznek kimagaslóan jó oktatók is. szorosabb kapcsolatra törekvés is egy valós célki-
Mivel rálátásom van más országok golfoktatóinak tűzés, amely a jövőben a golfsport sikeresebb fellen- O
oktatói minőségére, tiszta szívvel kijelenthetem, dülését, előbbre jutásat szorgalmazhatja.
hogy semmi okunk nincs szégyenkezni Ugyan Ma-
gyarország még mindig a kezdeteknél tart, oktató- R
SZEMÉLY SZERINT AZ OKTATÁSI ÉS AZ
EDZÉSI MÓDSZERT KÜLÖNVÁLASZTANÁM.
inknak egyelőre nincs meg a húsz-, harminc- vagy
akár negyvenéves tapasztalatuk. Az oktatási minő- Látsz-e olyan oktatá-
ség viszont továbbképzésekkel és folyamatos egyéni
fejlődéssel javítható. Természetesen az elkövetett hi- si módszereket Németor-
bákat – ugyanúgy mint más országokban – látom, szágban, amiket használni
és ahol lehet, ezeken próbálunk javítani.
lehetne itthon?
Bátran ki merem jelenteni, hogy ha nem létezne a
PGA of Hungary szervezet, amely hazánkban im- Az elmúlt huszonnégy évet profi golfokta-
már tíz éve a golfoktatóképzést működteti, kvázi a tással töltöttem. Amennyiben erre az idő-
magyar golfsportot életben tartja, akkor lényege- szakra visszatekintek, az oktatási struk-
sen szűkebb réteg ismerkedhetett volna meg ezzel a túrákban, technikákban óriási változást látok.
gyönyörű sportággal és valószínűnek tartom, hogy Példának okáért megemlítem, az én vizsgakövetel-
a hazai „golfoktatás” terén teljes káosz uralkodna. ményeimben még a pitch és chip ütés oktatása olyan
módon történt, amelyet ma már elképzelhetetlen-
Nem szeretnem kihagyni a golfpálya tulajdonosok nek tartunk. Persze akik nem képzik magukat, meg
érdemeit sem, ugyan nagyrészt üzleti megfontolás- mindig a régi módszert tanítják.
ból építették pályáikat, azonban beruházásaik nél-
kül nem fejlődhetett volna a magyar golf. Személy szerint az oktatási és az edzési módszert kü-
lönválasztanám. Egyértelmű, hogy az oktatás az ok-
Az MGSZ érdemei közé tartozik a versenyrend- tatótól és tanítványtól is nagyon erősen függ. Példá-
szerek bevezetése, a golfbíróképzés, a juniorok ul egy hibára több javítási módszer is alkalmazható,