Page 91 - Hungarian Golf - Kincses Kalendárium 2012.
P. 91
a játékom. Teljesen igaz, hogy já-
ték közben minden fejben dől el,
és úgy érzem, én ebben fejlőd-
tem a legtöbbet. Felnőttem a
feladathoz, hogy mínuszo-
kat, vagy nullákat játsszak”
– mondta Csilla.
Kíváncsiak voltunk,
hogy fiatal sportolónk
mit gondol a gyakor-
lás mellett a kondi, és
a helyes étkezés fon-
tosságáról. Csilla így
válaszolt:
„Télen, mikor
külföldön edzet-
tem heti három
kondiedzésem volt.
Itthon természete-
sen kevesebb, már a
versenyek miatt is,
de azért odafi gye-
lek erre is, hiszen
fontos, hogy azt a
tizennyolc szakaszt
azért végig tudjam
sétálni. Evés szem-
pontjából szerin-
tem az számít iga-
zán, hogy a pályán
mit eszünk. Nyil-
ván nem gumicu-
korral és kólával
kell kimenni. Pályán
kívül egyébként nem
kell vegetáriánusnak
lenni, egyszerűen csak
oda kell fi gyelni, mi-
ből mennyit eszünk” –
mondta.
A továbbiakban Csil-
lát nem újabb nagy ver-
seny, hanem az iskolapad
várta. Elkezdődött ugyan-
is a suli, és a kislánynak csak
egy hete van kipihenni a nyár
golfeseményeit. Azonban lesz is
még mit kipihenni, hiszen Csicsi
a suli mellett sem adja fel a spor-
tot. Szeptemberben Skóciába utazik,
októberben a franciák várják egy ver-
sennyel, és decemberben pedig Ame-
rika lesz a célállomás. Tehát fogunk még
hallani Csicsiről idén is.