Page 125 - Hungarian Golf - Kincses Kalendárium 2012.
P. 125
125
HUNGARIAN golf
is igazán találtam magamra. Va- különböző diagramokat mu- volt, mert eddig teljesen más-
lószínűleg túlságosan izgultam. tatott a képernyőn. Különféle ként tanultam. Itt megint, mint
Az ötöstől kezdve aztán elkezdtek színekkel váltakoztak a hullá- a rövidjátéknál is, a láb stabili-
jönni az ütések, elkezdtek száll- mok, és mindegyikre mondta, zálása volt a legfontosabb. Sok-
ni a labdák. Közben persze a fi a- hogy melyik micsoda. Úgy né- kal alacsonyabbra kellett ten-
tal edzőm videózott, fotózott, és zett ki az egész, mintha EKG nem a testsúlyt, mint itthon
csak beszélgettünk. Kilenc lyuk vizsgálatra mentem volna, és a tanultam, de így sokkal stabi-
után bementünk a klubba, ahol szívműködésemet láttam vol- labban tudtam ütni.
tízperces pihenő következett, na papíron. Egyébként jó ér-
majd a fi tneszedzésre mentünk. tékelést kaptam. Azt mondták, A felmérés után a fi tneszte-
sok jó van a swingemben, és a rem felé vettük az irányt, ahol
A fitnesz, mint már tegnap negatívumokat tekintve is ha- rengeteg nyújtógyakorlatot vé-
írtam, egy külön teremben volt. sonló megállapításra jutottak, geztünk. Kiderült, hogy a vád-
A kanadai jégkorongozó edző és mint én az új edzőmmel, Errol lim kötött. Erre egy Th e Stick
kollégája nagyon jókedvűen egy Bhalaival, akivel már tavaly nevezetű, sodrófára hasonlító
laza bemelegítéssel kezdtek. El- december óta próbáljuk kiir- eszközzel kinyújtotta az edzőm,
magyarázták, hogy az egyik leg- tani a swingemből az előzőleg amely iszonyatos fájdalmakat
fontosabb az alsótest stabilizá- berögzült rossz mozdulatokat. okozott. Szinte sírtam a fájda-
lása, a másik legfontosabb pedig lomtól, és a „gyúrás” után reme-
a rotáció, a felső- és az alsótest gő lábakkal álltam fel.
függetlenítése. Volt guggolás AKADÉMIA LÁTOGATÁS
ötkilós medicinlabdával, volt Igazából az egész edzés után
préselés háromkilós medicin- hihetetlenül elfáradtam, de még-
labdával, helyből ugrás fölfelé, is fittnek éreztem magam tőle. Az
helyből ugrás távolra. edzés után ebéd következett, ezt
pedig újra egy 18 lyukas játék kö-
A baj csak annyi, hogy míg én vette a Flamingos pályáján, ahol
azt gondoltam, hogy fi zikálisan már valóban sokkal könnyeb-
a koromhoz képest formában va- ben tudtam beleállni az ütések-
gyok, az első 10 perces bemelegí- be, mint az előző napon.
tésnél már majdnem meghaltam.
Kitartásból ötös
A fitneszedzést követte egy
3D-s swing felmérés, amit he- Gyönyörű, napsütéses időre
tes vassal, illetve driverrel is el- Ezt követően ugyanazt a prog- ébredtem a negyedik napon, an-
végeztünk. Egy fekete mellényt ramot is elővették, amit a magyar nak ellenére is, hogy még kicsit
adtak rám tele érzékelőkkel, edzők is használnak, amivel a já- sötét volt odakint. Igazából kezd-
amikből a csuklóimra is került tékosaikat a híres játékosokhoz tem már hozzászokni a környe-
egy-egy, majd a kamera segítségé- hasonlítják. Itt az volt a különb- zethez, és a recepciós is úgy kö-
vel 3D-ben nézték meg a mozgá- ség, hogy ezúttal magamhoz ha- szöntött aznap reggel, mintha
somat. Ezután, és egy fi nom ebéd sonlítottak. „Ilyen most az üté- már évek óta odajárnék.
után, újabb pályajáték jött a szom- sem, ilyennek kell lenni, és három
szédos Los Flamingos pályáján. nap alatt idáig fogunk eljutni. A kellemes reggeli után elkez-
Csodák nincsenek, de ha betar- dődött azoknak a gyakorlatok-
Sírtam a fájdalomtól tom azokat a gyakorlatokat, ami- nak a rögzítése, amelyek a 3D-s
ket mutatnak, akkor már három felvételeken kimutatott hibákat
A harmadik nap reggelén csak nap alatt is javulást fogunk látni” szándékoztak korrigálni. A tényt,
egy gondolat motoszkált a fejem- – mondták. Az ütéseim elemzé- hogy többnyire azért fade-elek,
ben. Vajon a 3D-s felvételek mit sekor dicsérték az alapokat lete- mert a rotációm nem megfelelő,
fognak mutatni, és mennyire fog- vő edzőimet is. Itt Szigeti Csaba a minden játékosnak a bagjében
ják igazolni az elmúlt évek edző- és Tringer László is eszembe ju- található piros, sárga, fekete, ró-
it és egyáltalán hogyan fog zajla- tott, hiszen mindkettejüknek so- zsaszínű pálcikákkal kezdtük
ni az elemzés a Magyarországon kat köszönhetek. helyrehozni. A felszerelés ezeken
végzett videózásokhoz képest? kívül még egy tükörrel egészült
Majd elkezdődött a rövidjá- ki. El kell mondjam, valószínű-
Amint megérkezett az edzőm ték felmérése, majd a putt. A leg még előző életemben sem néz-
leültetett a számítógép elé, és bunkerütés nagyon érdekes tem magamat annyit a tükörben,