Page 123 - Hungarian Golf - Kincses Kalendárium 2012.
P. 123

melletti esteponai létesítmény  játékra való koncentrálást hiva-  Katasztrofális
                     életébe csöppentem bele.      tott segíteni. Ezeken a termeken   bemutatkozás
                                                   kívül, van két nagyon érdekes,
                       Az első nap fele utazással telt.  szinte egyenként a téli, Gyömrői   Izgalommal vártam a második
                     A repülőút után Malagába ér-  úti indoor pályához hasonlítható  napot, szinte alig tudtam aludni,
                     keztem. Onnan irány Esteponia,  épület is, ahol a játékosok egész  így nyitás előtt húsz perccel már
                     ahol először a szállásomra men-  nap gyakorolhatnak. Az épüle-  ott toporogtam az akadémia aj-
                     tem, majd mivel az első program  tekben a játékosok a nagy, pano-  tajában. Kilenc óra előtt tíz perc-
                     délben kezdődött, 12 órára ott is  rámás ablakokon keresztül sző-  cel megérkeztek az oktatók. Ők is
                     voltam az Akadémiánál. Termé-  nyegről ütik a labdát, a tőlük 4-5  fáradtan kászálódtak ki az autó-
                     szetes, hogy pontos voltam, hi-  méterre lévő hálóba. A játékosok  ból, majd, miközben kezdtek éb-
                     szen egy golfos tudja, a tee time-  idejük java részét itt töltik, annak  redezni, kilenc órakor kinyitot-
                     ról késni nem szabad.         ellenére, hogy kint jó az idő.  ták a klub ajtaját. Ekkor mintha
                                                                                 egy csettintésre egy amerikai fi lm
                       Elsőnek körbevezettek az egész   A körbevezetés után ismertet-  nyüzsgésébe csöppentem volna,
                     komplexumon, bemutatták a lé-  ték a hét részletes programját. Ez-  az előbb még fáradt fi atalembe-
                     tesítményt. Az Akadémia pályá-  után egyből szabad foglalkozást  rek csiripeltek, hangoskodtak,
                     ja egy rövid par 63-as. A komp-  kaptam. A nap végére megjátsz-  viccelődtek, és elkezdődött a nap
                     lexum szinte össze van építve  hattam a pályájukat is, a par 63-  a Jason Floyd Academy-nél.
                     –  vagy egész egyszerűen bele van  ast, amely nagyon izgalmas par
                     építve – a pálya utolsó három sza-  hármasokkal, par négyesekkel,   Az én edzőm egy nagyon fi a-
                     kaszába, illetve az első szakaszá-  keskeny, illetve széles fairway-  tal, nagyon jó golfozó, több éve
                     ba, de ha tovább akarnám bonyo-  es szakaszokkal és nagyon hosz-  az oktatásban is részt vevő fi a-
                     lítani, akkor szinte benne lélegzik  szú par ötösökekkel volt teletűz-  talember volt, aki közölte, hogy
                     a pálya közepében.            delve. Egyébként az Akadémia  egy könnyű reggeli után rögtön
                                                   közvetlen szomszédságában ott  játsszunk kilenc lyukat, mert
                       Külön van fitneszépület, az  volt még egy spanyol klub két  szeretné megnézni a játékomat.
                     edzők épülete, elemzőépület; és  pályája is. Tehát nem elég, hogy   Aznap valahogy viszont sem-
                     még sorolhatnám. Mindegyik-   maga a Jason Floyd Academy egy  mi nem úgy sikerült, ahogy akar-
                     nek más a funkciója, de mind-  minden extrával felszerelt léte-  tam. Az ütéseim többnyire fade-
                     egyik a tanulók, a játékosok kom-  sítmény, még profi  versenypálya  esek voltak, vagy slice-oltam, és
                     fortérzetét, illetve a tanulásra,  is van a közelbe.        szinte a negyedik szakaszig nem
   118   119   120   121   122   123   124   125   126   127   128