Page 12 - Hungarian Golf Magazin - 2011/1.
P. 12

golf
                hungarian golf magazin 2011/1  12          VERSENY NEVE



               lálkozási tanácsadó, egy gyógytornász  séget nyújt nekik, akiket szintén nem  összekovácsolnia. Talán ez is az oka
               és egy fittness szakember is jelen volt  nekik kell megfi zetniük. Aki nem tud  annak, hogy a csapat tagjai egyelőre

               a nemzeti csapat első közös tréning-  élni ezekkel a lehetőségekkel, és nem  még csak ismerkednek az új szituáció-
               jén, akik ezentúl segíteni fogják a tré-  tud csapataggá válni, attól bizony  val, és azzal a rendszerrel, amit Damian
               ner munkáját.                    meg fog válni.                   bevezetett. Mert, ahogy az utolsó ös-
                                                                                 szetartás után arról szó esett: aki nem
            INTERJÚ  VERSENY  „Ez volt az első közös edzésünk. A csa-
               pat 10 tagú, de most csak 9-en tudtak
               részt venni az összetartáson, mivel Ru-
               paszov Ádám Németországban él, így
               ő nem tudott eljönni. A válogatottnál
               most egy új irány kialakításán mun-
               kálkodunk, és a továbbiakban több
               szakember is segíteni fogja a munká-
               mat. A délelőtt folyamán dr. Téglásy
               György táplálkozási szakértő tartott
               előadást, megbeszélést a csapat tag-
               jainak. Ő egy remek szakember, már
               30 éve a Sportkórházban dolgozik, és
               nagyon érti a dolgát. De ami fontos,
               nem azt mondta meg a gyerekeknek,
               hogy mit szabad enniük, és mit nem,
               hanem, arra próbált rávilágítani, hogy
               mit miért fontos fogyasztani. Úgy lát-
               tam, a játékosok igazán érdekesnek
               tartották az elhangzottakat. Rajta kí-
               vül egy gyógytornász, Szatmáry Dóra

               és egy fittness szakember, is foglalko-
               zott a golfozókkal a nap folyamán.
                                                „Lehet, hogy korábban az volt, amit  tud azonosulni a csapat fogalmával,

               Jómagam a mentális játékról, felké-  a fiatalok akartak, de most fordult  annak nincsen helye a válogatottban.
               szülésről beszéltem a játékosoknak,  a kocka. Most a kapitány, azaz jelen
               igyekeztem sok újdonsággal szolgálni  esetben én mondom meg, hogy mit  „Az első három alkalom arra volt elég,
               a számukra. Természetesen arról nem  kell tenni, és ezt már az első napon  hogy lássam, hol is tartanak a tagok.
               beszéltünk, hogy hogyan is kell gol-  letisztáztuk a tagokkal. Profi szemlé-  A fiatalok elkezdték érezni a csapat


               fozni, ez teljesen szükségtelen is lett  letű amatőrökre van szükségem, akik  fogalmát, és bár nem új dolog, amit
               volna, mivel aki a csapatom tagja, az  információra éhesek, akik szeretnének  most csinálok, itthon ez eddig nem
               pontosan tudja, hogy kell ezt a játékot  fejlődni, és persze, akik tudnak csapat-  volt ismert rendszer. Szerencsére egy
               játszani. Ezek a golfozók nem véletle-  ban dolgozni.”            kiváló szakmai csapatot sikerült felkér-
               nül kerültek bele a válogatottba.”                                nem magam mellé, hiszen a fiatalok

                                                                                 felkészülése így lehet teljes. Meg kell
                                                Folyamatos jelen                 érteniük a szervezetünk működését,
               Edzőtábor előtt                                                   átlátni azt, hogy mikor mit ehetnek,

                                                Damian MacPherson lapzártánk előtt  hiszen a táplálkozás, a fi ttness és az
               A harmadik összetartáson csupán  is készséggel állt rendelkezésünkre, és  erőnléti edzések ugyanúgy hozzátar-
               négy ember jelent meg a csapatból,  egy hosszabb, őszinte beszélgetésben  toznak a sikeres sportolók felkészült-
               és bár négyen igazoltan hiányoztak a  fejtette ki tapasztalatait az első össze-  ségéhez, mint a mentális gyakorlatok.
               találkozóról, még így sem volt teljes  tartások után. Az már korábban is el-
               a létszám. Az új szövetségi kapitány  hangzott, hogy sokkal nehezebb volt  A gyógytornász szerepe nagyon fon-

               kérdésünkre elmondta: ezek a fiatalok  a dolga egy meglévő csapatot „megre-  tos, hiszen Dóra mindig is sportos te-
               kiválasztottak, és az ingyen edzések  formálnia”, mint például a szerbeknél,  rületen dolgozott, ért a játékosokhoz,
               mellett több olyan szakember is segít-  ahol egy teljesen új közösséget kellett  és nagyon hasznos dolgokat mutatott








                                                                                                              2011.05.04.   12:06:55
         Damian interju 4 oldal hg 2011pe4   4
         Damian interju 4 oldal hg 2011pe4   4                                                                2011.05.04.   12:06:55
   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17