Page 85 - Hungarian Geolf 2024
P. 85
hungarian golf interjú • 85
HUNGARIAN GOLF Régi motorosnak szá- HG Úgy tudom, az autózás mellett néha még
mítasz a hazai golf világában. Hogyan csöppen- ma is motorra pattansz.
tél bele ebbe a közegbe?
TB Annak idején motorral jöttem fel Pestre
TÁTRAI BÉLA Mintegy negyven éve, Kis- Miskolcról, akkora lelkesedéssel, hogy kis hí-
orosziban ismerkedtem meg a golf rejtelmeivel. ján el is csúsztam a köveken! A Royal Enfield
Akkor a pálya még csak három szakasszal büsz- motorokért odavagyok és ehhez kapcsolódik
kélkedett. Később ez hat, majd kilenc szakaszra egy ősi, személyes legenda is. A nagybátyám,
bővült, aztán új pályák is megjelentek a hazai Telcs Árpád, aki a háborút követően a feleségé-
golfpalettán. vel együtt kivándorolt az Egyesült Államokba,
egy olyan Royal Enfield motor tulajdonosa volt,
HG Melyiket emelnéd ki ezek közül? amelynek a két külső kerekét évtizedekig őriz-
tük apámmal. Az egész életemet végigkísérte
TB Nagyon sok helyen játszottam, többek kö- tehát a sportok iránti lelkesedés és odaadás!
zött a Pannonia Golf Clubban, illetve Bükön, ahol
Magyarország első tizennyolc szakaszos pályája „Köszönet a Zala Springs csapatának!”
megépült. Máig jól emlékszem, ahogy minden
hétvégén 220 kilométert autózunk Budapest-
ről csak azért, hogy részt vegyünk a Hegyi At-
tila szervezésében megvalósult, Johnny Walker
nevű versenysorozaton. Végül meg is nyertem
a versenyt – megérte tehát a kocsikázás. A golf
iránti szeretet az egész életemet áthatja, ám a ko-
rom és az elfoglaltságaim miatt manapság már
nem játszom olyan intenzíven, mint korábban.
HG Manapság már számtalan szebbnél szebb
pálya közül válogathatnak a magyar játékosok
belföldön is. Neked melyik a személyes ked-
venced?
TB Véleményem szerint Zalacsányban találha-
tó az ország legszebb pályája. Külön kiemel-
ném, hogy Gschwendtner Sonja kiváló ellátást
biztosít a Zala Springs Golf Resort vendégei
számára.
HG A golfon kívül van más sport is, amely rabul
ejtett?
TB A golf mellett a másik nagy kedvencem
a síelés, amit akkor lehet űzni, amikor a golfpá-
lyák már bezártak. Nem lehettem több négy-
évesnél, amikor az édesapám először elvitt
a miskolci Avasra, ahol beleszerettem a síelésbe.
Életem során többször is ellátogattam Auszt-
riába, ugyanis azt tapasztaltam, ahol sípálya
van, ott van golfpálya is! Kedvenc időtöltése-
im közé tartozik az autózás is: imádom a régi
kocsikat, az ún. „oldtimereket” és a sportkocsi-
kat. Volt is egy kis kabrióm, amellyel valósággal
repültem a helyszínek között!