Page 67 - Hungarian Golf Kincses Kalendárium 2010.
P. 67
golf
hungarian golf kincses kalendárium 2010
hiszen az első helyen 77-77 ütéssel a hazai pályán A szervezők és a verseny korábbi megálmodói
játszó Skripek Péter került szembe a fiatal tehet- remélik, hogy tíz év múlva a két ikszet ünneplik
séggel, Herr Tamással. A bruttó elsőséget így majd ugyanitt, ugyanilyen lelkes résztvevőkkel, és
szétütéssel kellett eldönteni, melyben a 19. lyuk még nagyobb tömeggel.
sem hozott eredményt.
A 20. lyukra érve azonban
meglátszott, hogy ki az
úr a háznál, pontosabban
ki játszik jól megszokott
környezetben…
A jó hangulatot csak
fokozni tudták a délután
folyamán, hiszen a ver-
senyről beérkező játéko-
soknak extrém légi bemu-
tatóval kedveskedtek.
5