Page 120 - Hungarian Golf Kincses Kalendárium 2010.
P. 120
golf
hungarian golf kincses kalendárium 2010
fiammal együtt elmúlt évek során, például a Kuti családdal,
golfozhatok, akikkel olyan jó kapcsolatot alakítottunk ki, hogy
többek között ellenünk szerettek volna játszani idén - és ez
azért is, mert fordítva is igaz. Mindig jó menni erre a versenyre,
szerintem jót a 310 km-es távolság sem lehet akadály. A játék
tesz a kapcso- miatt megyünk minden évben, a pályán sok régi
latunknak, és ismerőssel találkozunk.
általában nem
gyakori, hogy
egy 18 éves
srác a szom-
batját az apukája mellett tölti, ahelyett, hogy a
lányokat üldözné. Nagyon büszke vagyok arra,
hogy az én fiam így tett/tesz. Emellett a verseny-
társaknak is imponáló volt, hogy ilyen jól nevelt
fiatallal találkozhattak. Egyébként nemcsak gol-
fozni, hanem teniszezni is együtt szoktunk.”
Nagy László: „A kezdetektől fogva részt
veszünk ezen az emlékversenyen, eleinte a
nagyobbik fiammal, Zsomborral játszottunk
együtt, idén a kisebbik gyermekemmel, a 11
éves Csongorral mentem, mert nagyon szeretett
volna játszani. Nagyon fontos számomra ez a
viadal, Vajnóczki Gábor emléke miatt is, akivel
jó kapcsolatban álltam, és azért is, mert mindig
nagyon jó a hangulat. Nagyon jó gondolatnak
tartom az emlékversenyt, bár szerintem most
egy picit fel van hígulva a mezőny. Rengeteg
kedves emberrel ismerkedtünk meg Tatán az
118