Page 95 - Hungarian Golf Kincses Kalendárium 2009.
P. 95
golf
hungarian golf kincses kalendárium 2009
tavalyi észrevételek alap-
ján módosították az
A egyes párosításokban
megszerezhető előnyöket, de
páran még további korrekciót is
el tudnának képzelni. Volt olyan
játékos, aki igazi sportemberi
magatartásból nevezett, a győ-
zelem egészen csekély esélyével,
de nehezen viselte a jobb cso-
portbeli helyezés ellenére kapott
hátrányát. Talán megfontolható
lenne az is, hogy a döntőbe került
két versenyző egyenlő állásból
játsszon, de ez csöppet sem von
le a kiírás szerinti győztes, Németh
Olivér sikeréből.
ütő „képességét”, melyikkel mekkorát tud ütni. Ha ennek a ritka jó hangulatú versenynek híre
Az igazi gyakorlás nála is az iskolai szünet megy, biztosak vagyunk benne, hogy jövőre
idejére marad, ez a győzelem kitartást adhat lényegesen megnő az indulók száma.
számára.
Kővári Dani sem tud annyit gyakorolni az isko-
lai időszakban, ő ezt a hetet a Magyar Kupa
felkészülésére szánta. Célja a jó hangulatú játék,
és formája, az esetleges hiányosságok felmé-
rése volt. A második hely ezek fényében nem
rossz eredmény. Kővári Dániel mögött har-
madikként a hét meglepetése, dr. Csepregi
László végzett, a negyedik helyet Kocsis Réka
szerezte meg.
Minden részvevő dicséretet érdemel, jó volt
látni, hogy minden párosításban komoly küzde-
lem folyt, senki nem csüggedt még komolyabb
hátrányban sem. Igaz ez akkor is, ha egyes via-
dalok eldőltek a 12., 13. szakaszon. Láthattunk
szép ütéseket, az izgalom rovására írt nagy
rontásokat, taktikázást, és mindent, ami a
match play-t izgalmas játékká teszi. Újra meg-
állapíthattuk, hogy a részvevők szeretik ezt
a versenyformát, igazán sajnálhatják azok,
akiknek nem volt elég bátorságuk a megmé-
rettetésre.
93