Page 128 - Hungarian Golf Kincses Kalendárium 2019.
P. 128
128 • junior akadémia hungarian golf
Nem szabad megfeledkeznünk a Pannónia Junior Akadémia kiemelkedő játékosairól
és bajnokairól sem, akik eddigi pályafutásukkal példaképei a fiatal golfozóknak.
RÓZSA DÁVID
Az elmúlt 4 évben kétszer volt az Év junior, és két
alkalommal az Év felnőtt golfozója, amely címnek
idén is várományosa. Örömteli, hogy az idei
versenyszezonban ismét magasabb szintre
tudott lépni. Immár kétszeres felnőtt (2016.,
2019.) és kétszeres Match Play bajnoknak
(2017., 2019.) mondhatja magát, ráadásul címet
védett a Macedon Openen, és megnyerte
az Ukrán Nyílt Amatőr Bajnokságot. A szezon
zárásaként pedig magára ölthette a legendás
zöld zakót a Pannonia GCC klubbajnokaként.
VADKERTI ADÉL
Az idény – a tavalyihoz hasonlóan – igen korán, már
februárban megkezdődött az Elon University női
csapatának színeiben, ahol kapitánynak választották
és igazi vezéregyénisége volt az egyetemi
együttesnek. Tavaszi szemeszterének végeztével,
május végén hazatért, és itthon folytatta remek
sorozatát. A Magyar Bajnokságon ismét megvédte
bajnoki címét, majd nagy bravúrt elérve megnyerte
a hőn áhított Magyar Nyílt Bajnoki címet is.
ZÁVACZKI BÁLINT
Az Akadémia gyöngyszeme. Bálint több
szempontból is nehéz szezont tudhat a háta
mögött. Legeredményesebb versenyei közé
tartozott a 30. Magyar Junior Nyílt Bajnokság,
amikor is megszerezte történelmi, ötödik
magyar junior bajnoki címét. Ezzel pedig minden
idők legeredményesebb magyar junior bajnoka
lett, ezzel is öregbítve az Akadémia hírnevét.