Page 93 - Hungarian Golf Kincses Kalendárium 2018.
P. 93

hungarian golf                                                           interjú • 93




               KEZDETEK


               Szinte észre sem vettük, úgy elszaladt ez a 20 eszten-
               dő. Emlékszem, amikor először kijöttem a golfpá-
               lyára, akkor csupán egy 50 éves gép állt a pálya
               közepén. Apám erre ezt mondta, ez lesz a 8-as
               szakasz. Hirtelen azt gondoltam, hogy megőrült
               (mosolyog). Majd minden szépen ment a maga
               útján. Megépült ez a csoda, majd néhány évvel
               később, 2001-ben a Hotel is kinyitotta kapu-
               it. Ez a 20 év telis-tele volt izgalmas progra-
               mokkal, érzelmes és esszenciális pillanatokkal.
               A golfklub a gyermekünk lett, amelyhez ezer
               szállal kötődünk. Lehettem volna ügyvéd, de
               nem tudtam ellenállni a klub csábításának, szin-
               te gondolkozás nélkül beadtam a derekam. Nem
               bántam meg semmit, boldog vagyok, hogy részese
               lehettem ezeknek az esztendőknek.







                           ...BOLDOG VAGYOK, HOGY


                  RÉSZESE LEHETTEM EZEKNEK

                            AZ ESZTENDŐKNEK...









               IKONOK                                       MÉRFÖLDKÖVEK


               Fantasztikus embereket ismerhettem meg,      A klubon és annak tagjain kívül persze a pálya
               akiknek nevei mára már egybeforrtak a ta-    is legendás a magyar golf történetében, hiszen
               tai pályával. Ilyen volt Vajnóczki Gábor a klub   volt már helyszíne Szenior EB-nek, European
               egykori kapitánya, vagy Fodor Kriszta az Old   Olympic Hopes Trophy-nak, European Ladies’
               Lake örökös bajnoknője, akik már sajnos nin-  Club Trophy-nak, sőt, Magyarországon egye-
               csenek köztünk. A szeptember 22-ei születés-  dülálló módon, a Ladies European Tour ver-
               napi ranglista versenyen, valamint a Férfinap   senynek is, három éven keresztül, amely szá-
               utolsó fordulójában rájuk is emlékeztünk. Ter-  momra a legkedvesebb és legmeghatározóbb
               mészetesen nem feledkeztünk meg a klub el-   élmények egyike. Emiatt örökké hálás leszek
               kötelezett támogatóiról, szakembereiről sem.   Csányi Sándornak, az OTP Bank elnökének, aki-
               Tokár Istvánról (greenkeeper), Dér Péterről   nek személyes döntése volt, hogy az akkoriban
               (gazdasági igazgató), Rózsavölgyi Jánosról   gyakorlatilag ismeretlen pályára, egy Magyaror-
               (klubkapitány) és a nagy bajnokainkról, Brúder   szágon alig ismert versenyt megfinanszírozott.
               Balázsról és Kocsis Rékáról. Dupla ünnep volt,   Meghatározó volt látni és együtt dolgozni olyan
               hiszen édesapám, Bábos János 70. születés-   emberekkel, akik több száz éves golfkultúrából
               napját ünnepelte.                            jöttek. Hozzáállásuk példamutató volt.
   88   89   90   91   92   93   94   95   96   97   98