Page 49 - Hungarian Golf Kincses Kalendárium 2018.
P. 49
hungarian golf magyar bajnokság • 49
CSÁNYI OLIVÉR MÁSODSZOR,
VAGY KÖTÉL BENCE ELŐSZÖR?
Két kör után kétfősre szűkült a férfiaknál a baj- eredményt produkáló, 2016-os győztes Rózsa
noki esélyesek köre, hiszen a Kötél-Csányi duó Dávid 230 (79, 84, 67) állhatott. Szenzációs kép
tetemes előnnyel vezetett az üldözők előtt. Míg volt, ahogy a dobogó legfelső fokán álló új baj-
az első nap Kötél Bencének, addig a következő nokot két korábbi bajnok fogta közre.
a címvédő Csányi Olivérnek sikerült jobban, aki
-3-as körének köszönhetően minimális előnnyel Závaczki Bálint (82, 78, 72) szokásához híven
kezdhette a döntő napot. Nyílt volt a verseny, az utolsó napon remekül játszott, ám az újdon-
így előre tudni lehetett, csak az aznapi forma sült match play bajnoknak most meg kellett
dönt, tehát az, ki hogyan kel fel a döntő napján. elégednie a negyedik hellyel, amelyen a kima-
gasló teljesítményt nyújtó Somogyi Bencével
Végig szoros volt a küzdelem, fej-fej mellett ha- 232 (80, 76, 76) osztozott, aki minden dicsé-
ladtak az ellenfelek, ám Kötél Bence kiegyen- retet megérdemel. Hatodikként Simon Dániel
súlyozottsága aranyat ért. A 219-es (73, 73, 73) zárt 234-es (79, 80, 75) eredménnyel.
eredmény volt idén a nyerőszám, amivel a Ba-
laton Golf játékosa megnyerte élete első fel- A TOP 10 további sorrendje:
nőtt bajnoki címét a szintén remekül játszó T7. Szeberényi Máté 242 (81, 83, 78)
2017-es bajnok, Csányi Olivér 222 (77, 69, 76) T7. Meznerics Gergely 242 (80, 82, 80)
előtt. A harmadik helyen pedig a nagyot haj- 9. Fülöp Gergő 243 (85, 83, 75)
rázó – utolsó napon lenyűgöző (-5-ös score) 10. Zilahy Csaba 249 (90, 76, 83)