Page 39 - Hungarian Golf Kincses Kalendárium 2018.
P. 39
hungarian golf match play • 39
DÖNTŐ!
Mindkét fináléban a rutinosabb, tapasztaltabb
játékosok kerekedtek felül. Többszörös junior
bajnokunk Závaczki Bálint már a szezon korai
szakaszában, az EOHT-on is megmutatta, hogy
milyen remekül teljesít a match play játékformá-
ban. Ezt a párharc során is bizonyította. Viszony-
lag simán, 5/4-es eredménnyel nyerte a finálét.
„Már évek óta benne volt a levegőben ez az ered-
mény! Bálintnak nagyon fekszik a match play,
és fegyelmezetten betartja a taktikát. 2017-ben
harmadik lett, idén pedig sikerült végre győz-
nie.”– nyilatkozta a büszke apuka, Závaczki Zsolt.
„Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megvé-
A harmadik helyen, az első napon élete leg- deni a címemet. Nem is álmodhattam volna
jobbját játszó (-3) felnőtt bajnokunk, Csányi jobb kezdésről Amerikából hazatérve. Az külön
Olivér végzett, aki Laurenz Kubint győzte le öröm, hogy épp itt – ahol annak idején a pálya-
a bronzcsatában (5/3). futásom indult – élhettem át ezt a pillanatot.”
A női döntőben, – bár Czernecki Laura dere- A dobogó harmadik fokáért két nagyon fiatal já-
kasan helytállt, – mégsem tudta megakadá- tékos küzdött: Berkenyei Daniella és Jaczkovics
lyozni, hogy a tavalyi év után ne ismét Vadkerti Emma. Újdonsült Magyar Kupa győztesünk im-
Adél, a Pannónia Junior Akadémia növendéke ponálóan játszva, magabiztosan (5/6) nyerte
legyen a bajnok: meg a bronzmeccset.
A MAGYAR BAJNOKSÁG ÉS NYÍLT
BAJNOKSÁG DOBOGÓSAI
Férfi:
1. Závaczki Bálint
2. Kötél Bence
3. Csányi Olivér
Női:
1. Vadkerti Adél
2. Czernecki Laura
3. Jaczkovics Emma