Page 31 - Hungarian Golf Kincses Kalendárium 2018.
P. 31
hungarian golf interjú • 31
A 2018-AS VITATHATATLANUL
AZ EDDIGI LEGJOBB IDÉNYE
VOLT ZÁVACZKI BÁLINTNAK. 70 országot képviselő 4500 sportoló, 15 sport-
JÁTÉKÁVAL, GYŐZNI AKARÁSÁVAL, ágban mérhette össze tudását. A verseny szer-
A PÁLYÁN ÉS AZON KÍVÜLI vezése valóban mindenben hasonlított egy
MAGATARTÁSÁVAL KIVÍVTA SOKAK mini olimpiához. Az olimpiai falu, ahol a spor-
TISZTELETÉT, ÉS 16 ÉVESEN IGAZI tolók laktak széleskörű szabadidős tevékeny-
PÉLDAKÉPPÉ NŐTTE KI MAGÁT. ségekre adott lehetőséget azok számára, akik
ÉDESAPJA, ZÁVACZKI ZSOLT vagy később versenyeznek, vagy már letudták
KALAUZOLÁSÁBAN KÖRBEJÁRTUK saját megmérettetésüket. Magyarországot egy
AZ IDEI ÉV TÖRTÉNETÉT. 68 fős delegáció képviselte nem is akárhogyan,
ugyanis az éremtáblázat 9. helyén végzett. Eh-
hez a nagyszerű eredményhez sikerült Bálint-
nak is hozzájárulnia, egy fantasztikus bronz-
ÜTŐK BEHANGOLVA érem megszerzésével. Ez megadta a kellő
lökést a magyarországi szezon kezdetére.
Tavaly novemberben kapta meg Bálint új
vas ütő szettjét. Ezért úgy döntöttünk, hogy
az évet egy négy hetes spanyolországi edzőtá-
borozással kezdjük a félévi tanulmányi vizsgák
után. Január 20-án érkeztünk meg Murcia-ba.
A négy hetet szisztematikusan felépített rend-
szer szerint hajtottuk végre. Minden új és régi
ütőt „bejárattunk”. Mint utólag kiderült, a fel-
készülés eredményes volt, hiszen áprilisban
az év első versenyén sikerült az előző év ok-
tóberében elért „0” hcp-t megjátszani.
TESZT ÉLESBEN
Az év első csapatversenyére a csehországi
Brno mellett lévő Kaskada Golf Clubban került
sor. Ez az EOHT torna Bálint számára az utolsó
volt, hiszen itt 16 év a felső korhatár. Ennek
megfelelően, korelnökhöz hűen a magyar csa-
pat legjobb eredményét hozta. A stroke napi
„0”-val, valamint a négy match play győzelmé-
vel vitte a csapatot a hátán.
NEMZETKÖZI SIKER
Miközben az év végi tanulmányaira készült,
az a megtiszteltetés érte május elején, hogy
Magyarországot képviselhette Marokkóban,
a Marrakesh-ben megrendezett Gymnasiade-n.
A középiskolások világjátéka Bálint számára kü-
lönleges élményt jelentett. A tornát úgy tartják
számon, mint az Olimpia és az Universiade
kisöccsét. Ennek megfelelően a mintegy