Page 67 - Hungarian Golf - Kincses Kalendárium 2016.
P. 67
67
hungarian golf
MAGYARORSZÁGON TALÁN VISZONYLAG KE- INNEN JÖTT A FESTÉSZET?
VESEN ISMERNEK, HOGY MUTATNÁD BE MA- Ú
GAD A KÉPZŐMŰVÉSZEK-KÉPZŐMŰVÉSZETET z mindig bujkált bennem. Már Spanyolor-
SZERETŐ EMBEREK SZÁMÁRA? KI IS AZ ATTILA Aszág előtt találkoztam művészekkel, de egy J
KÖNNYŰ? eset különösen motivált. Egy művészeti szakér-
tővel épp festményeket nézegettünk Magyaror-
indig is vonzódtam a művészetekhez, szágon, és az egyik alkotás láttán furcsa, szinte
Mmégsem képzőművészettel kezdődött a hatodik érzékem támadt, mintha érezném, mit ER
pályafutásom. Ifjabb koromban elmentem az akar a festő. Elfordulva elkaptam az ismerősöm
Ybl Miklós Egyetem építészeti karára. Az épí- tekintetét, aki különös szemeket meresztett rám,
tészet után pedig nagyon hamar magával ra- és azt mondta, látta rajtam, hogy érzem a ké- T
gadott a filmes pálya. A magyar televízióban pet. Majd rögtön hozzátette, hogy akinek ilyen
dolgoztam elég sokáig, mint felvételvezető, va- képessége van, az nem teheti meg, hogy ne
lamint mint szcenikus egy-két amerikai-angol kezdjen el ezen a területtel foglalkozni. N
koprodukciós filmben a Mafilm vállalatnál. Az
üzletág átalakulása miatt azonban vissza kellett I
mennem építész területre. A képzőművészet
felé a kilencvenes években fordultam. Sokáig
EGY IDEJE MÁR AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN
éltem a Mediterrániumban, ahol számos mű- ÉLSZ ÉS ALKOTSZ. MIBEN MÁS AZ AMERIKAI
vésszel találkoztam, ketten viszont rendkívüli ha- ÉLET, AZ AMERIKAI MENTALITÁS?
tást gyakoroltak rám. Egyikük Karel Appel, akit
Olaszországban, a másik Emil Schumacher, akit gészen más itt élni, nem csak Magyarország-
Ibizán ismertem meg. Inspirálóak voltak a velük Ehoz, hanem Európához képest is. Más a gon-
folytatott beszélgetések, látni őket munka köz- dolkodás, az életvitel, mások a szabályok. Ha az
ben… Azt tudni kell, hogy a két legnagyobb gé- ember nem érzi az amerikai gondolkodást, nem
niuszról beszélünk az absztrakt expresszionista megy semmire. Már kiskoruktól úgy nevelik az
műfajban.