Page 51 - Hungarian Golf - Kincses Kalendárium 2016.
P. 51

HIRDETÉS




 Affidea Diagnosztika:  új név, régi értékek









 Affinity, Fidelity, Idea – azaz Érzékenység, Hűség, Újító szellem. E három pilléren nyugszik
 a Diagnoscan Magyarország elmúlt huszonöt éves munkája, melynek köszönhetően a leg-  A cég kiemelt figyelmet fordít a
 nagyobb hazai képalkotó diagnosztikai szolgáltatóvá válhatott. A Magyarországról indult   betegelégedettség alakulására, mivel
 (és azóta is magyar központú) cég ezentúl nevében is hordozza a szemléletének alap-  azt vallják: az elégedett páciens sokkal
 jait képviselő szavakat, és a nemzetközi cégcsoportjához igazodva Affidea Diagnosztika   rövidebb ideig lesz beteg, mint aki szo-
 néven működik tovább.  rongva, a gyógyulásba vetett kétségek-
            kel vág bele a kezelésekbe. Központ-
            jaikban  jövedelemtől  függetlenül
 A céget 1991-ben alapították azzal a céllal, hogy a betegek   elérhetőek azok a modern, jó minőségű
 mind szélesebb rétegének elérhetővé tegyék a leg-  egészségügyi szolgáltatások, amelyek a
 korszerűbb képalkotó diagnosztikai vizsgálatokat. Első   kórházakban gyakran nem állnak ren-
 központjukat, akkor még Nemzetközi Egészségügyi Köz-  delkezésre, vagy a szűkös kapacitás
 pont (International Medical Center – IMC) néven a bu-  miatt több hónapnyi várólista választ-
 dapesti, korábbi MÁV Kórház területén nyitották meg. A   ja el tőlük a betegeket. A hét minden
 magántulajdonosok tőkebevonásával kialakított központ   napján 24 órás jelenlétet biztosítanak
 újszerű, egyedülálló konstrukció volt a rendszerváltás   valamennyi központban a sürgősségi
 utáni útkeresésben lévő hazai egészségügyben, amely      betegek minél gyorsabb ellátására.
 a  későbbi  magánklinikák  számára  is  irányt  mutatott.
 Úttörő kezdeményezésük új korszakba vezette az orvo-  Közfinanszírozott szolgáltatást nyúj-
 si képalkotást Magyarországon: másodikként itt végez-  tó központjai mellett az Affidea 2011-
 tek MR-vizsgálatokat, és a CT-t is az elsők között itt   től kizárólag magánszolgáltatásban   fejlődést is szolgálva 1170 klinikai szerződést kötöttek. A köz-
 kezdték hazánkban alkalmazni. Az elmúlt huszonöt év-  működő központokat is kialakított. 2011-ben a Mammut   pontok működése során realizált bevétel jelentős hányadát új
 ben a képalkotó diagnosztika az orvostudomány számos   II.-ben, 2014-ben a Bank Center irodaházban, majd 2015   beruházások finanszírozására fordítják, így a cég folyamatos fej-
 ágával egyetemben óriási utat tett meg, az Affidea pedig   júniusában a Megyeri úton nyitott tisztán privát ellátást nyújtó   lődésben van, a szolgáltatások színvonala pedig fej-fej mellett
 törekedett rá, hogy alapelvéhez hűen a legmodernebb el-  rendelőket, mellyel nem csak az állami egészségügyet teher-  halad a legújabb innovációkkal, hogy maximálisan eleget tehes-
 járásokat állítsa a páciensek egészségének szolgálatába.   mentesítette, de a betegek számára is megfizethető alternatívát   sen a kor elvárásainak.
 Országszerte 11 központban, Budapest mellett Szegeden,   kínált mo dern környezetben és magas szakmai színvonalon. A
 Győrött, Orosházán és Debrecenben működteti a radi-  Mammut II. 2015 őszén történt felújításakor ízületi vizsgálatra   Világszínvonalú gépparkja mellett az Affidea rendszeres
 ológiai- valamint izotóp diagnosztikát.  speciali zált MR-készülékkel bővült, emellett CT- és mammográ-  képzésekkel biztosítja munkatársai felkészültségét is. Az Álla-
            fiai vizsgá latra, ultrahangra, röntgenre és csontsűrűség mérés-  mi Egészségügyi Ellátó Központ segédletével ingyenes szak-
 Mivel a magán- és közegészségügy palettáján egyaránt   re is lehetőség van a központban. A Bank Centerben található   mai képzést indítottak a hazai radiográfusoknak, amellyel a
 jelen van, az Affideának mindkét ellátási forma sajá-  Magyar ország egyik legmodernebb MR-berendezése, amelynek   képalkotó diagnosztika valamennyi területén dolgozó asszisz-
 tosságaihoz adaptálódnia kellett. A versenyszférában   az átlagnál nagyobb, 70 cm átmérőjű a vizsgálótere és lehetőség   tens számára átadják a legújabb tudnivalókat. Több éve zajlik
 elfogadott magas szakmai színvonal és gyors ügyintézés   van teljes test MR-vizsgálatra is. A központ mammográfiás   már a radiológus szakképzés is a cégen belül, Budapesten és
 mellett emberarcúvá teszi a túlterheltség miatt sokszor   berendezése a  megszokott sugárdózis mellett alkalmas tomo-  két egyetemi nagyvárosban, Szegeden és Debrecenben. A tudás
 futószalagszerű állami ellátást. Ennek érdekében több,   szintézisre, vagyis 3D-s felvételek készítésére, amely ezáltal az   érték, ebből az értékből pedig mindenkinek részesülnie kell – vallja
 páciens-központú programot is útjára indított a cég.   egyik legmodernebb vizsgáló eszköz az országban. A Megyeri   Leitner György, az Affidea Diagnosztika ügyvezető igazgatója.
 Magyarországon egyedülálló kezdeményezésnek számít   úti klinika kiváló megközelíthetősége mellett szoros együtt-
 a Dózismenedzsment-program, amely a betegeket ért   Leitner György, ügyvezető igazgató  működést ápol a Medcity egészségközponttal, amely biztosítja a
 sugárterhelést csökkenti a lehetséges minimumra. Az   betegek számára igény szerint a szakorvosi hátteret.
 elmúlt 20 évben ugyanis jelentősen nőtt a CT-vizsgála-  Diagnosz tika úttörő munkát vállalt a vizsgálat okozta terhelés csök-
 tok száma, az ezekből származó sugárterhelés pedig   kentésében, melyet már az Európai Radiológiai Társaság dózisbiztonsá-  Az elmúlt negyed évszázad során több mint 12 millió vizs-
 megtízszereződött ebben a két évtizedben. Nagyon   gi bizottsága is elismert. A szakmai gárda a CT-diagnosztikára vonat-  gálatot végzett el a cég. A hazai intézeteik bővítésére, eszköz-
 fontos tehát olyan vizsgálati paramétereket alkalmaz-  kozó feltételek tekintetében a maximális, 5 csillagos értékelést adta az   parkjuk fejlesztésére összesen 15 milliárd forint beruházást
 ni, amelyekkel jó diagnosztikus minőségű vizsgálat, a   Affidea Péterfy Sándor utcai egységének, illetve 4 csillagos elismerést   hajtottak végre, telephelyeik kapacitását pedig 17 MR-el és 21
 lehető legkisebb sugárterheléssel érhető el. Az Affidea   kapott a Margit kórházban működő CT labor.  CT-vel gyarapították. A két és fél évtized során a tudományos   —az egészségnél semmi sem fontosabb





                                                a. A 25 éves Diagnoscan Magyar
                                                                                 or
                                                                                   szág új neve.
                                             tik
 Affidea Diagnosztika. A 25 éves Diagnoscan Magyarország új neve.  Affidea Diagnosztika. A 25 éves Diagnoscan Magyarország új neve.
                            A
                              ffidea Diagnosz
 Affidea_GolfosKicsesKalendarium_205x295_5mmkif.indd   1  09/11/16   17:07  Affidea_GolfosKicsesKalendarium_205x295_5mmkif.indd   2  09/11/16   17:07
   46   47   48   49   50   51   52   53   54   55   56