Page 118 - Hungarian Golf - Kincses Kalendárium 2016.
P. 118

118  hungarian golf










           Ú



           J   Golfhelyzet

           ER






           T   SZÜLŐI SZEMMEL


           N

               HORVÁTH RÓBERTTEL, 13 ÉVES JUNIOR JÁTÉKOSUNK, HORVÁTH ERIK ÉDES-
           I
               APJÁVAL BESZÉLGETTÜNK, HOGY Ő SZÜLŐKÉNT, HOGYAN LÁTJA A JUNIOR
               HELYZETET MAGYARORSZÁGON. KIFEJTETTE, MIÉRT ÉLVEZNEK PRIORITÁST
               VERSENYNAPTÁRUK ÖSSZEÁLLÍTÁSÁBAN A KÜLFÖLDI VERSENYEK.










               KEZDETEK


               2007 őszén - Kötél Balázs barátom invitálására -
               ismerkedtünk meg a golffal, akinek a fia, Bence
               egyidős Erikkel, így 2008-ban együtt indult el a
               pályafutásuk a néhai Fodor Kriszta által indított
               golf-óvodában a Highlanden. Ezután kerültünk
               az otthonunkhoz közel lévő, újonnan megnyílt
               St.Lőrinc Golf Club-ba 2009-ben. Kezdetben
               Lehoczky Gábor istápolta Eriket, majd 2012 óta
               Hahn Árpi kezei között nevelkedik.

               Már idejekorán a nemzetközi versenyeket ré-
               szesítettük előnyben. 2009-ben csatlakoztunk
               Kötél Bencéhez, aki már az előző évben kipró-
               bálta a Cseh U.S. Kids sorozatot. Ebben a so-
               rozatban rövidített elütőről játszanak a gyerek,
               és 2-3 naposak a versenyek. A rövidített elütők-
               nek az a nagy előnye, hogy sokkal nagyobb
               élményt nyújt a gyerekeknek, mivel a korosz-
               tályok fizikai adottságaihoz vanna igazítva a tá-
               volságok. A gyerekek tudnak akár birdie-t, de
               akár eagle-t is ütni. A Magyar Junior Tour-ra a
               rövidített elütőket csak néhány évvel később
               vezették be Kötél Balázs és jómagam által el-
               készített tanulmány alapján.
   113   114   115   116   117   118   119   120   121   122   123