Page 14 - Hungarian Golf Magazin - 2016/1.
P. 14

14  hungarian golf







           P   Rádonyi Kristóf („Men 1”) az egész verseny
               során stabil teljesítményt nyújtott, végig az
               élmezőnyben foglalt helyet. Végül 93 ponttal
           U   hármas együttállásban, kategóriájában a 11. he-

               lyen végzett. Kiss Ferenc különös verseny fu-
            C  tott. Az első napon „Desert-Show-t” produkált,
               elmondása szerint, életében nem járt annyit a
               homokban, mint a kezdő napon. A másnap
               már jól ment, míg a harmadikon parádés játé-
               kot produkált, aminek köszönhetően egészen
           LF  bele, ha nincs az első napi betlije, hol végez-
               a 9. helyig kapaszkodott fel. Gondoljunk csak

               hetett volna!?

           O   Mervóné Kaincz Katalin is megvalósította célját,
               hiszen tisztesen helytállt a viadalon, bár nem
               fogott ki jó napokat a játék szempontjából, de
               amit megszoktunk tőle, a nagyszerű humorát
            G  és a jókedvét hozta. A női mezőny 39. helyén
               végzett.

               A következőkben beszéljenek maguk a főszereplők:
           W   Kiss Ferenc: (Men2: T9.)


               Minden nap csapatként is értékeltük a helyze-
           BM  ton múlt, hogy a csapatok között is a legjobb
               tünket, az eredményeinket. Az, hogy pár pon-
               Európai nemzet legyünk, az azt mutatja, hogy
               harcoltunk, mindenki megtette, ami tőle tel-
               lett. Három kategória, 122 (!) versenyzője kö-
               zül Európából, nekem sikerült a legtöbb pontot
               gyűjtenem, (95 nettó stblf.) és összesítésben
               a legjobb, a 9. helyezést elérnem. Ez azért is
               bravúr részemről, mivel az első versenynapon
               az újfajta mentális és fizikai felkészülésemnek
               köszönhetően, a megnyúlt ütéstávolságaim-
               mal folyamatosan elértem a landingzone-okat,
               19 alkalommal kerültem homok-bunkerbe. A
               harmadik napi, eddigi legjobb score-om meg-
               játszására is emlékezni fogok egy ideig, hiszen
               +13-at ütöttem a pályán, de a 10-es szakaszon
               flight-unk minden tagja 2-2-2 büntetőponttal
               indult neki a rossz elütő-teebox választásunk-
               nak köszönhetően… így lett „csak” 41 pont az
               utolsó napi játékom! Idén szeretnék minél töb-
               bet fejlődni!
   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19