Page 78 - Hungarian Golf - Kincses Kalendárium 2013.
P. 78
78 HUNGARIAN golf
Y MEGINT
EN BOROZVA
S
ER GOLFOZTAK
V Ezúttal a Samsung és a Maserati is beköszönt
Augusztus utolsó napján Balatonudvariban ismét megren-
dezték a Balatoni Borok Versenyét. Bizony máris elrepült
egy év a legutóbbi kiírás óta, aminek emlékei még élénken
élnek minden résztvevő emlékezetében. Az évek során a
Balatonudvariban életre hívott verseny igazi kuriózummá
nőtte ki magát. A Borok Versenye ékes példája lett annak,
hogy nem csak ranglistaversenyek tudják megtölteni egy
golfverseny nevezési listáját. A Royal Balaton Golf & Yacht
Club gondolt egyet, és elhozott mindent egy versenyre, ami
a ranglistapontok begyűjtésén kívül vonzó lehet egy jóked-
vű golfozónak. Kevés ilyen verseny van Magyarországon,
de a Borok Versenye kétségkívül ilyen.
Mivel a tavalyi verseny a lehetséges maximális létszámmal
futott, a szervezők nem változtattak a kiíráson. Minden az
egyszer már bevált recept alapján készült. A versenyen négy-
fős csapatok indultak, akik texasi vegyes stroke mínusz hcp
játékformában játszották végig a szakaszokat, ám a pályán
kihelyezett borkóstoló sátraknál minden csapat javíthatott
eredményein. A versenyen ugyanazok a pincészetek vonul-
tak fel, mint tavaly. Ez azt jelenti, hogy ismételten jelen volt
a Liszkay Pincészet Monoszlóból, a Pántlika Pincészet Dör-
gicséről, a Koczor Pincészet Balatonfüredről, a Jásdi Pincé-
szet Csopakról, a Balaton Borgaléria, és természetesen ismét
volt pálinkakóstoló is.
A játékosokat délben megint egy finom pincegulyással vár-
ták, hogy teli gyomorral és felkészülten vágjanak neki a pá-
lyán rájuk váró italozásnak. Az eredményhirdetésre este hét-
kor került sor a vacsorával egyetemben. A verseny után a
játékosoknak megint lehetőségük volt íjászatórákat venni
Wilheim Istvántól, a Royal Balaton profi golfoktatójától. A
délutáni rendezvény végén a klub ingyenes transzfert bizto-
sított a résztvevőknek Balatonudvari 20 km-es körzetében.