Page 51 - Hungarian Golf - Kincses Kalendárium 2013.
P. 51
51
HUNGARIAN golf
is fölényesen vezet. Sőt egyelőre még a fiúk verse-
nyében is befutó lenne. még megjegyezni, hogy az elmúlt kevesebb, mint egy Y
hétben két nemzetközi versenyt nyert meg, miköz-
ben a hat versenynapon összesen ötször játszott par
Itt egyelőre a horvát Marko Grgicgvic áll alatt. Ez ám a gravitáció!
a legjobban, de az a legjobb is +5-öt jelent összesí-
tésben. A fiúknál a nyílt kategóriában a kimond- A fi úk versenyével kapcsolatban már a verseny be- EN
hatatlan nevű Grgicgvic-et még négy külföldi le- harangozójában megemlítettük, hogy a kiegyenlí-
gény követi, majd utána jön az első magyar vitéz.
tettebb mezőny miatt sokkal nehezebb lesz a végső
Ő nem más, mint Horváth Marcell, aki első győztes dolga, mint a lányoknál. Ennek megfelelően S
napi +5-ös score-ja után még el volt keseredve, hogy sokkal nehezebb volt a dolga annak is, aki meg akarta
csak ennyit sikerült produkálnia, azonban a máso- tippelni a győztest. A magyar és a nyílt kategóriában
dik napi +5-je után már szinte repesett az örömtől, ugyanis minden nap végén más játékos állt az élen.
hiszen ezen a napon, ilyen körülmények között ma- ER
gasan ő tudott a legjobb lenni a magyarok közül. A magyaroknál az első napon még Berta Máté játé-
Azokról a bizonyos körülményekről pedig mindent kát dicsértük (74), majd a második napon Horváth
elmond, hogy volt olyan szakasz, ahol három-négy Marcell került az élre, az egyetlen, aki a hazaiak kö-
számmal nagyobb ütőt kellett elővenni a szembe zül aznap 80 alatt tudott maradni (77) a nehéz kö- V
szél miatt, vagy éppen 160 méterről pitching wedge- rülmények között. A harmadik napnak Marcell már
et kellett elővenni a hátszélnek köszönhetően. Az esélyesként vágott neki, javítani is tudott még ered-
első napot +3-mal záró Horváth Ádám a második ményén (76), de nem annyit, mint Horváth Ádám
napon +9-et hozott, míg a pénteki legjobb játéko- (73), aki végül egy ütéssel, de meg tudta nyerni a
sunk, Berta Máté, aki akkor +2-t ütött, a folytatás- magyar fiúk versenyét. A verseny végkimenetele ez-
ban éppen 10 ütéssel játszott rosszabbat. úttal azt mutatta meg, hogy a kiegyensúlyozott játék
nem mindig elég, és hogy a három nap alatt belefér
Naná, hogy Csilla nyert egy 80 feletti score is egy junior bajnoknak. Sajnos
a külföldiekkel játékosaink már nemigen tudták fel-
venni a harcot. Már az első napon többen elénk áll-
A Junior Magyar Amatőr és Nyílt Bajnokság zárónap- tak a nyílt kategóriában és ez nem is változott töb-
ján minden úgy történt, ahogy azt a józan ész ígérte. bet a verseny alatt. A győztes végül német Yannick
Jött a golfos idő és jöttek a jobbnál jobb score-ok is. Schütz lett (74, 78, 69), aki bár az utolsó napon mí-
nuszt tudott játszani a bruttó abszolút sorrendben
Rózsa Csilla fölénye a magyar golfban annyira egy- így is Rózsa Csilla mögé szorult.
értelmű, mint a gravitáció, ezzel a kijelentéssel senki
sem szállhat vitába. Emlékezzünk, Csicsi erre a ver- „Elhatároztam, hogy
senyre úgy esett be, hogy az előző napon még Német-
országban nyert versenyt, és pihenni alig volt ideje. jól fogok játszani”
Ennek ellenére a fáradtság jelének legfeljebb az utol-
só két napon ütött egy-egy duplája nevezhető, ösz- Horváth Ádám már régóta ígéretes játékosnak szá-
szességében viszont leiskolázta a mezőnyt. A har- mít. Tavaly több jó eredménye is született, de idén
madik napon ismét -2-t játszva összesen 30 ütéses eddig az igazán nagy győzelemmel még adós volt.
előnnyel nyerte meg a magyarok versenyét a máso- Hiába játszott jól egy-egy verseny egy-egy játéknap-
dik helyezett Vadkerti Adél előtt. A harmadik he- ján, hiába nyert Junior Tour fordulókat, a hangzatos
lyen Briglovics Boróka végzett. Bár a fölény tagadha- eredmény még hiányzott. Ennek fényében nem volt
tatlan (akárcsak a gravitáció), azért tegyük gyorsan
csoda, hogy edzőjével, Makszin Áronnal na-
hozzá, Adél és Boróka ezen a versenyen közel sem
gyon komolyan készültek a mostani Junior Openre.
hozták ki magukból azt, amit igazán tudnak. Talán
Edzője a verseny előtt beszámolt nekünk Ádám tré-
senki nem számított rá, hogy megelőzhetik Csillát,
ningjeiről, és elmondta, egy úgynevezett emelkedő
de hogy 30 ütés sincs köztük, az is biztos. Különösen
terhelési ciklusnak vetették alá a megmérettetés előtt,
a nyílt kategória eredményeit nézegetve szembeötlő,
aminek a csúcsa maga a verseny volt. A beszélgetés
hogy olyan score-okat, amikkel a szlovén Ana Belac
után kíváncsian vártuk, hogy ez az emelkedő terhelés
a második helyre került (80, 84, 74), egy másik verse-
mennyire fog tényleges eredményt hozni a versenyen.
nyen bármelyik magyaroknál dobogós lány is simán
Meg kell mondanunk, ennél jobb eredményt aligha
megütött volna. Sajnos ez most nem az a verseny volt.
hozhatott volna. A győzelem az győzelem.
Csicsit persze nem nagyon zavarták a mögötte zaj-
ló küzdelmek, a nyílt kategória második helyezettjé-
re is összesen 22 ütést mért a három nap alatt. Első „Nagyon jó érzés, mert tényleg nagyon sokat ké-
számú játékosunk formájával kapcsolatban érdemes szültünk erre a hétvégére. A második és a harmadik