Page 144 - Hungarian Golf - Kincses Kalendárium 2013.
P. 144
144 HUNGARIAN golf
A válogatott helyzetének fejlődésével persze min-
denki elégedett, de fontos kérdés a hazai golfsport
T felvirágoztatásában, hogy hogyan építsünk utánpót-
lásbázist a válogatottnak, és összességében az egész
golfnak. Amikor áprilisban Tony Bennett, az eu-
POR adott néhány tanácsot az itteni szakembereknek,
rópai PGA oktatási igazgatója hazánkba látogatott,
hogy hogyan javítsanak a magyar utánpótlás hely-
zetén. A szövetség ennek nyomán járt el. Bennett
egyik javaslata volt az úgynevezett introducer kate-
gória bevezetése a golfoktatók szakmáján belül. Az
introducer testneveléstanárból vagy amatőr golfo-
zóból a TF közreműködésével képzett bemutató-
RI rekekkel, így biztos alapokon kívül profi szakmai
golfoktató, aki elsőként ismerteti meg a golfot a gye-
tudásának nem kell lennie, ellenben fontos, hogy
gyerekbarát legyen és úgy tudja bemutatni a spor-
tot, hogy a fiatalság kedvet kapjon a játékhoz. Elő-
adókészségük a gyerekek megnyeréséhez nélkülöz-
hetetlen lesz, nem véletlen, hogy ezeket a tanárokat
helyenként már most golfshowmaneknek hívják.
Voltak idén problémák abból, hogy amatőr golfozók
saját szakállukra kezdtek oktatni különböző pályá-
kon, az introducer kategória bevezetésével azonban
ez a probléma is oldódhat, hiszen ezt a feladatkört
– szigorúan meghatározott feltételek mellett – el-
láthatják akár amatőrök is. A Testnevelési Főiskola
vállalta, hogy még az idén kiképez legalább harminc
introducert, akik különböző iskolákban bemutat-
hatják a golfot. A négy-hathetes bemutatóoktatás
vége reményeink szerint az, hogy a bemutatóoktató
a fiatallal kimegy a golfpályára
és ott a klub csatlakoztathatja
a fiatalt a saját juniorprogram- A szövetség távlati céljai között
jához. A golfoktatás fejlesztésé- szerepel még a juniorok számá-
nek második lépcsőfoka az lesz,
ha a fővárosi sportiskolák felve- nak évenkénti minimum ötvennel
szik tantárgyaik közé a golfot. való növelése 2020-ig, illetve an-
Sugár András szerint erre már
át is adtak egy oktatási terveze- nak megszervezése, hogy a hazai
klubok kedvezményt tudjanak adni
tet a sportkormányzatnak.
a hozzájuk látogató fi atalkorúaknak.
Szeptemberben a Magyar
Olimpiai Bizottság sportigaz-
gatója, Fábián László összehí-
vott egy megbeszélést a 2014-es és az azt követő privát pénzekből állították össze a költségvetést.
évek sportágfejlesztési feladatainak megbeszélésé- Fontos eredményként értékelték a Profi Golf Egye-
re mindazon sportszakemberek részvételével, akik sület és a Testnevelési Főiskola együttműködését az
a legtöbbet tehetik a olimpiai sporttá előlépett golf oktatók képzésében. Rióról szólva Lajtai Dia idei év-
fejlesztéséért. Az MGSZ vezetőin kívül ott voltak értékelése után a MOB ígéretet tett arra, hogy a kö-
még a Magyar Olimpiai Bizottság és az EEMI sport- vetkező években mindent meg fognak tenni Rózsa
államtitkárság képviselői, de például válogatott já- Csilla olimpiai szerepeltetéséért. Érdekesség, hogy a
tékosok szülei is, mint például Rózsa István és Lajtai jövőre megrendezésre kerülő ifjúsági olimpiára már
Dia. Fontos pontjai voltak a megbeszélésnek, hogy most nevezni lehetne Csicsit, az egyetlen problémá-
a MOB nagyra értékelte az MGSZ előző években ja a lehetőségnek az, hogy csak fiú-lány párok ne-
tett erőfeszítéseit, a juniorprogramokat, hiszen a vezését fogadják el, így Csilla mellé még kell talál-
korábbi években lényeges állami támogatások híján ni itthonról egy fiú játékost, aki megüti a szintet.