Page 124 - Hungarian Golf - Kincses Kalendárium 2013.
P. 124
2 HUNGARIAN golf
M ZIRC
Í
C ÁTTÖRÉSRE
AT KÉSZÜL
V A KLUB KIS LÉPÉSEKKEL HALAD ELŐRE,
O DE NAGY TERVEKET SZÖVÖGET
R
Többször írtunk már az év során a zirci Forest Hills például érdekesség, hogy volt olyan játékos, aki ed-
Biohotel & Golf komplexum szépségéről és egyedül- dig csak a range-re járt ki ütögetni, mert nem tet-
álló hangulatáról, és ennek kapcsán mindig kifejt- szett neki a pálya szakaszainak a kialakítása, viszont
jük, mennyire kár, hogy nem jár le hozzájuk több miután meghallotta, hogy milyen jó véleménnyel
golfozó a fővárosból, hiszen egy ilyen közegben va- van a helyről Szigeti Csaba pro edző, maga is azon-
lóban eredményesen lehet gyakorolni. A szezon vé- nal kipróbálta a pályát.
gének apropóján Gavin Irwint, a klub ír golfi gazga-
tóját kérdeztük a mögöttünk hagyott szezonról. A „Ismerjük ezt a jelenséget, és teljesen érthető, hogy
külföldi szakember pozitívan áll a fejleményekhez, az emberek először kicsit félnek az újdonságtól. A
hiszen ami igazán fontos, az a folyamatos fejlődés. célunk az, hogy olyan programokkal, akciókkal, új-
donságokkal álljunk elő, amit máshol az emberek
A hosszúra nyúlt tél miatt Gavinék szezonja is rövid- nem kapnak az országon belül. Reméljük, hogy így
re sikerült, ráadásul az ország legfiatalabb klubjánál könnyebben magunkhoz tudjuk csábítani a golfo-
egyelőre teltházas versenyekkel sem kárpótolhatták zókat, hiszen tudjuk, hogy egyébként a pályánk és
magukat, viszont új ötletekkel és itthon még forradal- a szolgáltatásaink megütik a nemzetközi színvona-
minak számító kezdeményezésekkel tettek róla, hogy lat” – mondta Gavin.
ne lehessen szó nélkül elmenni idei mérlegük mellett.
Ilyen újításokból pedig nem volt hiány idén Zircen.
A többször elhalasztott szezonkezdés és a rossz Az egyik legnagyobb volt a 9 and Dine rendezvény-
időjárás miatt megrendezhetetlen tavaszi rendez- sorozat, ami könnyed, péntek délutáni játékra invi-
vények után április végén nagyot tudott szakítani tálta a golfozókat munkájuk végeztével. A versenyen
a klub, amikor egy svéd utazási irodának köszön- hazánkban még nem látott játékformákban játszot-
hetően közel 180 svéd golfozó fordult meg a pályán tak, a szponzor pedig a nagynevű külföldi söröket
három-négy hét alatt. Ezen akció után pedig szept- forgalmazó Liquid Gold Kft. volt. Jövőre szinte biz-
emberben egy huszonöt fős szlovák csoport érke- tosan lesz folytatás, Gavin pedig reméli, hogy lesz
zett a pályára. Ami mindkét náció játékosaira igaz olyan játék, amikor az összes eddigi résztvevő össze-
volt, hogy eleinte ódzkodtak a zirci kilenc szaka- gyűlik a pályán, hiszen az már kitenne egy teltházat.
szon a két elütős megoldástól, de végül mindenki
maximálisan elégedetten utazott haza. Gavin szá- A klub legsikeresebb akciója idén kétségtelenül az
mára ez nem volt meglepetés, már korábban is el- augusztus 20-ai 5000 forintos green fee volt, ami-
mondta, Zircen a legnehezebb az, hogy elsőre oda- ért a játékosok cserébe annyit játszhattak a pályán,
csábítsák a játékosokat. Ha egyszer valaki játszott amennyit akartak. Gavin elmondta, az ünnepi hét-
ott, az biztos, hogy vissza akar majd térni. A játéko- végére mindenképpen egyedülálló akciót akart lét-
sok fenntartásai egyaránt szólnak a távolságnak és a rehozni, és az 5000 forintos kezdeményezés olyany-
különleges kialakításnak is. Utóbbival kapcsolatban nyira merésznek tűnt, hogy a tulajdonosok először