Page 117 - Hungarian Golf - Kincses Kalendárium 2013.
P. 117
Borúra derű
VÍZ ALATTI PÁLYÁBÓL
RENDEZVÉNYKÖZPONT
Szumega Péter és csapata már január óta panaszok emiatt, de az igazgató számít az embe-
dolgozik a klubházban, és nagyon örültek a ko- rek megértésére. A nyár legnagyobb durranása
rai jó időnek, hiszen Péter már többször is han- egyébként mindenképpen a STANCEFEST nevű
goztatta, ha tehetné, valójában sosem zárna be, rendezvény volt, ahol közel 200 autókülönlegessé-
így nem volt ellenükre a korai nyitás sem. Márci- get állítottak ki a Golftanya gyönyörűen gondozott
us első hetében a golfozók is örömmel konstatál- gyepén. Ez a motorzajtól fűtött rendezvény 1500-
ták, hogy a Hajógyári-sziget gyakorlópályája már 2000 embert hozott ki a pályára.
nyitva áll, azonban az öröm senki-
nek nem tartott sokáig, ugyanis az Ami külön öröm volt a rendezvények sokasága mellett,
óriási havazás gyors zárásra ítélte hogy a sok céges összejövetel új golfozók kitermelésével
a klubot. A hó elolvadt, majd jött is kecsegtetett. Péter szerint az idei szám legalább kétsze-
az árvíz, az újabb szög az idei vi-
dám szezonkezdés koporsójába. A rese volt a tavalyinak, már azt nézve, hogy hány ember tért
hó minden pályát rosszul érintett, vissza a pályára egy-egy céges buli után, hogy az egyszeri
de kevesen voltak, akik az árvíz- kipróbálás után továbbra is szeretne golfozni.
zel is úgy megjárták, mint a Golf-
tanya. A klub hősiesen küzdött a
víz ellen, és csoportos összefogással a klubházat Már meglévő golfozóknak szervezett eseményekben
sikerült is megmenteni, de a pálya teljesen víz alá idén nem bővelkedett a Tanya, de azt mindenkép-
került. A helyreállítási munkálatok pedig sok ener- pen érdemes megemlíteni, hogy például az utánpót-
giába és még több pénzbe kerültek. Ez az egész sze- lás-bázis építéséből ők is kiveszik a részüket. Ahogy
zonra kihatott, hiszen a pálya minőségének visz- történt már az tavaly is, a klub az idei sulikezdéskor
szaállítása olyan pénzeket is felemésztett, amiket ismét felvette a kapcsolatot közeli a általános isko-
eredetileg fejlesztésekre költöttek volna. Így tör- lákkal, és vállalta, hogy az ottani tanulóknak ingye-
tént, hogy sajnos a már régóta tervezgetett pálya- nes bemutató oktatást tart. Ami ennél is fontosabb,
világítás kiépítése idén is elmaradt, és hogy az első hogy az idei „golf-kóstoltatás” sokkal jobban sikerült,
green munkálatai is lassan haladnak. mint a tavalyi, és több lelkes fiatal azóta is jár edzésre.
Miután elvonult az ár és a klub területét is rendbe Összegezve az idei évet, bár a nyári és őszi rendez-
tették, a Golftanya különféle rendezvényekkel pró- vények többé-kevésbé feledtették a kezdeti nehézsé-
bálta ellensúlyozni az év eleji problémák hatásait. geket, a jövő esztendő ennél csak könnyebb idősza-
A nyári szezonban egymás után jöttek az esküvők, kot hozhat a klub számára. Tervekből nincs hiány,
a céges rendezvények, amik tulajdonképpen eltart- Szumega Péter elmondta, hogy az idén elmaradt fej-
ják a pályát. Szumega Péter sajnálta is, hogy az es- lesztéseknek jövőre ismét nekiugranak, és remélik,
küvők miatt rendszeresen be kellett zárni a pályát a hogy ezúttal nem húzza keresztbe számításaikat egy
szombati napokon, hiszen sok golfozótól érkeztek mindent elsöprő árvíz.