Page 66 - Hungarian Golf - Kincses Kalendárium 2012.
P. 66
66 HUNGARIAN golf
S
ER
T
S
A
M csend uralkodik a német csapat-
A verseny utolsó napján feszült
G ban. Érthetetlen ez a szorongás,
főleg, ha azt vesszük, hogy ők ér-
keztek a versenyre a legjobb hen-
UN dikeppel, így ezek a játékosok elő-
kelő helyezésekre számíthatnak.
Amikor a német szövetségi kapi-
tányt, Ulli Eckhardtot kérdezzük
fiatal válogatottjai teljesítményé-
YO ről, lemondóan megrázza a fejét,
majd magyarázatképpen az előb-
bi gesztusra hozzáfűzi:
„Nem vagyok megelégedve a
csapatom eddigi eredményeivel,
a fiúk, akiktől a legtöbbet vártam,
közel sem hozták ki magukból a
maximumot, köztük is Dominik
Foos, a legjobb játékosunk, jóval
a saját legjobbja alatt teljesített.”
Majd, mintha csak magát nyug-
tatná, hozzáteszi:
„A lányok teljesítménye azért
kielégítő volt. Leonie (Leonie
Harm a zárónapon az első helyről
indult, Rózsa Csillával holtver-
senyben) végig tisztán és szépen
játszott, de nem vagyok ben-
ne biztos, hogy ez elég lesz arra,
hogy legfőbb riválisait, a spanyol
Covadonga Sanjvant és a magyar
esélyest, Rózsa Csillát is maga
mögé utasítsa.”
Ulli Eckhardt merő pesszi-
mizmus, annak ellenére, hogy az
utolsó kör előtt Leonie jó kilátá-
sokkal indult az aranyért, hiszen
az előző napokban ütött 74-es és
73-as ütésszámával csak eggyel
maradt el az udvari pálya 72-es