Page 58 - Hungarian Golf - Kincses Kalendárium 2012.
P. 58
58 HUNGARIAN golf
S Zöld, fehér, piros uralom
R eredményei alapján magabiztosan vezető
A fiúk mezőnyében az első két nap
E olasz legények megtartották pozíciójukat,
és a verseny legvégén is a tabella tetején
T zártak, Renato Paratore, Guido Migliozzi
sorrendben. A harmadik napi játéka előtt
Guido lapunknak adott interjújában el-
S mondta, otthon, Olaszországban nemrég
volt egy verseny, amin három napon ke-
A resztül Renato vezetett, majd az utolsó na-
pon Guido mégis meg tudta előzni honfi -
társát, és egyébként jó barátját. Ez most
M nálunk nem ismétlődött meg.
A magyarok közül Horváth Ádám első
drasztikusan javított összesített ütésszá-
G eredményeihez képest (82, 81) szombaton
mán, hiszen 73-mal fejezte be a záró for-
dulót. Másik fiúnk, Horváth Marcell is
N visszahozott valamicskét az elrontott első
két napból (93, 93). Ő tegnap 85-tel zárt.
A nemzetközi mezőnyből a németek-
U től többet vártunk volna, hiszen ők ér-
keztek ide a legalacsonyabb hendikeppel,
és ahhoz képest nem végeztek túlságosan
YO előkelő helyeken.
Csillagos ötös rendezés
A szervezéssel és a pályával egyébiránt
mindenki meg volt elégedve, beleértve
Antti Peltoniemi-t is, az EGA fi nn elnökét
is. Az elnök úr elmondta, hogy elég sokat
tud a magyar golftörténelemről, így azzal is
tisztában van, hogy a szocializmusban ná-
lunk évekig be volt tiltva a golf, de ahogy a
finn úriember fogalmazott, ha Magyaror-
szág továbbra is ilyen színvonalon rendezi
meg a rábízott nemzetközi versenyeket, ak-
kor hamar kinőheti magát a mostani, ama-
tőrnek tetsző státuszából. Az elnök a pályát
is dicsérte, amivel a szövetségi kapitányok
és a játékosok is egyetértettek.
Igazán sajnálhatjuk, hogy lejárt a három
év, hiszen a hazai Young Mastersek színvo-
nala évről-évre jobb lett. Jövőre már nehe-
zebb lesz a helyszínen szurkolni a magya-
roknak, hiszen ehhez majd Németországba
kell utaznunk, de ha ez az ára annak, hogy
fiaink és lányaink a dobogón végezzenek,
már megyünk is foglalni a repülőjegyet.