Page 123 - Hungarian Golf - Kincses Kalendárium 2011.
P. 123

nyol lány, a második 9 szakaszon azonban olyat pro-  tosabb a tanulás mellett. Nagy szerencsénk van,
                    dukált, amit sok hazai játékos megirigyelne: 4 bir-  hiszen a válogatott tagjai közül többen is egy he-
                    die-jével összességében -4-el zárta a mai napot, ami  lyen tanulunk, ez talán meg is alapozta a jó kö-
                    összesítésben -5-ös végelszámolást eredményezett  zösséget.
                    nála. Hihetetlen volt látni a lány játékát, a többiek egy-
                    szerűen nem tudtak nyomást gyakorolni rá. Végig ve-  Igen, erről is szerettem volna egy kicsit beszél-
                    zetett, előnye az utolsó napon 7 ütésre nőtt, és meg-  getni. Nyilatkoztad a verseny előtt, hogy ez le-
                    érdemelten ünnepelhette sikerét a nap végén.      het majd a siker titka. És be is jött.
                      A srácokat nem volt szerencsém most elkísér-
                    ni. Ott a francia Kenny Subregis nyerte az utolsó   Igazából nagyon meglepett engem az, hogy
                    napot, a szemtanúk szerint teljesen megérdemel-  mindenhol ennyire pozitívan fogadtak az embe-
                    ten. Tény, hogy a három nap alatt talán ő volt a leg-  rek. Bár a szüleim Koreából
                    összeszedettebb, parra teljesítette a három-napos  jöttek, én spanyolnak val-
                    versenyt, és ő is 7 ütéssel nyerte a versenyt a máso-  lom magam. A közösségek-
                    dik helyezett előtt.” – foglalta össze Lugosi.   ben azonnal elfogadnak,
                      A tökéletes versenyszervezés és lebonyolítás az  szeretnek engem, ami hihe-
                    idén sem maradt el, a magyarok számára azonban  tetlenül jó érzés. Úgy vagyok
                    megint nem ez az év volt az, amikor robbanthattak  vele, hogy kétszer annyit
                    volna. Háromfős magyar válogatottunk kapitánya  szeretnék adni, mint ameny-
                    sok támadást is kapott emiatt, melyekre portálun-  nyit kapok. Remélem, hogy
                    kon egy hosszabb beszélgetés során már reagált  ezzel a győzelemmel ezt
                    is. Ezt a beszélgetést megtalálják az e-Golf Maga-  most meg is mutathattam.
                    zin harmadik számában is.
                      És akkor az összefoglaló végére jöjjön a győztes   Nagyon fiatal vagy még,

                    interjú, nézzük, mit mond Harang Lee.             de gondolom, azért van-
                                                                      nak tervek a jövőre.
                    „Hatéves voltam, amikor elkezdtem golfozni, most
                    vagyok 13. Bár a szüleim koreaiak, én már spanyol-  Ó, persze. Szeretnék min-
                    nak születtem, hiszen ők ideköltöztek. Nagyon tet-  den nagy korosztályos ver-
                    szik a magyar pálya, és hallottam, hogy sok min-  senyen elindulni, hiszen így
                    denkinek a 13-as szakasz lett a kedvence, mert ott  nagyon sok tapasztalatot
                    nagy a rizikó. Nekem amolyan mumus volt ez a há-  gyűjthet az ember, és per-
                    rom nap alatt, hiszen ott valamiért mindig hibáz-  sze a későbbiekben is a golf
                    tam.” – mesélte a lányok győztese.            lesz a legfontosabb szá-
                                                                  momra. A Ladies European
                        Ha jól tudom, akkor az egész életed a golf  Tour mezőnyében szívesen
                        körül forog.                              versenyeznék, remélem lesz
                                                                  rá egyszer lehetőségem. Én
                      Ez így igaz. Most jelenleg egy madridi bentlaká-  mindent meg fogok ezért
                    sos golfiskolában tanulok, ahol a sport a legfon-  tenni!
   118   119   120   121   122   123   124   125   126   127   128