Page 116 - Hungarian Golf - Kincses Kalendárium 2011.
P. 116
Harmadszor
sem bírtak velük
Magyar Amatőr Golfbajnokság – Bükfürdő
Y Ötvenegyedik alkalommal ren-
dezték meg a Magyar Amatőr
Golfbajnokságot, melynek ezút-
N tal a büki Birdland Golf & Country
Club adott otthont. A két éve
még tini trónfosztóként aposzt-
E rofált fiatalok ezúttal tapasztalt
játékosként védték meg címü-
RS mény született.
ket, amolyan papírforma ered-
Ahogy azt a háromnapos ver-
senyeknél megszokhattuk, el
kellett jutni a harmadik nap vé-
VE Az első két napon a férfi mezőny
géig, és persze voltak izgalmak is.
éllovasai kerültek közel egymás-
hoz, hiszen Kővári Dániel első
napi jó eredménye (-2) után más-
nap +1-et játszott, Herr Tamás
első napi +2-jén azonban javíta-
ni tudott a második napon, ahol
ugyanolyan eredményt adhatott
le, mint a címvédő. Kérdéses volt,
hogy a mentális és fi zikai állóké-
pesség kinél lesz jobb az utol-
só napon. De kérdés volt az is,
hogy ki szerezheti meg a harma-
dik helyet, mert bár az első kettő-
be más már nem szólhatott bele,
a bajnokság bronzérme sem mu-
tat rosszul egyik golfos kollekci-
óban sem.
A hölgyeknél is érezhető volt
a fiatalok előnye, ám reményke-
désre adhatott okot Kocsis Réka
és Batta Krisztina személye is,
akik mindketten megtapasztal-
ták már, hogy milyen bajnoknak
lenni, és akár most is beleszólhat-