Page 32 - Hungarian Golf Magazin - 2011/3.
P. 32
fővárosiaknak!
g
g
g
g
g
g
g
g
k
Első Budapest Nyílt Golfbajnokság – Budapest
g
A harmadik budapesti golfpálya
2010. őszi megnyitásával
a budapesti klubok elérkezettnek
látták az időt, hogy a klubok
vezetői összefogva életre hívják
a Budapest Nyílt Golfbajnokságot,
mellyel céljuk egy komoly
tradicionális sportesemény
útjára indítása volt.
Az esemény fővédnökségét Ko- tudott részt venni az esemé-
vács KOKO István, olimpiai, Eu- nyen a fővédnök, az eredmény-
rópa- és világbajnok magyar hirdetésre már vendégül láthat-
ökölvívó és egyben golfozó vál- ták őt a klubban, amikor is nagy
lalta, és azt a nem kisebb célt bejelentéssel és vele együtt egy
tűzte ki maga elé, hogy a július vigaszajándékkal készült a me-
hónapban, egymást kétheten- zőnynek. Külföldi elfoglaltsága
te követő fordulókra mozgósít- miatt nem tudott ugyanis részt
ja a golftársadalmat, melyben venni az eseményen, ezért gon-
természetesen mind a három dolta, kárpótolja a nagyérde-
budapesti golfklub is támogat- műt. Egy aláírt pólót hozott a
ja őt. boksz fenegyerekétől, Vlagyi-
A bajnokság első állomá- mir Klicskotól, amit a verseny-
sának az Academy Golf Club sorozat összetett nyertese kap
adott otthont, ahol hatalmas majd meg.
közönségsikert ara-
tott a nagyszerű kez-
deményezés. Annyian
jelentkeztek a meg-
mérettetésre, hogy
a verseny előtt ketté
kellett bontani a me-
zőnyt, így annak fele
délelőtt, a másik dél-
után vágott neki a
kétszer 9 szakaszos
versenynek. Bár játé-
kosként ezúttal nem