Page 25 - Hungarian Golf Magazin - 2011/3.
P. 25

9 szakaszon azonban olyat produkált, amit sok hazai  hiszen a válogatott tagjai közül többen is egy he-
                    játékos megirigyelne: 4 birdie-jével összességében  lyen tanulunk, ez talán meg is alapozta a jó közös-
                    -4-el zárta a mai napot, ami összesítésben -5-ös vég-  séget.
                    elszámolást eredményezett nála. Hihetetlen volt látni
                    a lány játékát, a többiek egyszerűen nem tudtak nyo-  Igen, erről is szerettem volna egy kicsit beszél-
                    mást gyakorolni rá. Végig vezetett, előnye az utolsó   getni. Nyilatkoztad a verseny előtt, hogy ez le-
                    napon 7 ütésre nőtt, és megérdemelten ünnepelhet-  het majd a siker titka. És be is jött.
                    te sikerét a nap végén.                           Igazából nagyon meglepett engem az, hogy
                      A srácokat nem volt szerencsém most elkísér-  mindenhol ennyire pozitívan fogadtak az emberek.
                    ni. Ott a francia Kenny Subregis nyerte az utolsó  Bár a szüleim Koreából jöt-
                    napot, a szemtanúk szerint teljesen megérdemel-  tek, én spanyolnak vallom
                    ten. Tény, hogy a három nap alatt talán ő volt a leg-  magam. A közösségekben
                    összeszedettebb, parra teljesítette a három-napos  azonnal elfogadnak, sze-
                    versenyt, és ő is 7 ütéssel nyerte a versenyt a máso-  retnek engem, ami hihetet-
                    dik helyezett előtt.” – foglalta össze Lugosi.   lenül jó érzés. Úgy vagyok
                      A tökéletes versenyszervezés és lebonyolítás az  vele, hogy kétszer annyit
                    idén sem maradt el, a magyarok számára azonban  szeretnék adni, mint
                    megint nem ez az év volt az, amikor robbanthattak  amennyit kapok. Remé-
                    volna. Háromfős magyar válogatottunk kapitánya  lem, hogy ezzel a győze-
                    sok támadást is kapott emiatt, melyekre portálun-  lemmel ezt most meg is
                    kon egy hosszabb beszélgetés során már reagált  mutathattam.
                    is. Ezt a beszélgetést megtalálják az e-Golf Maga-
                    zin harmadik számában is.                         Nagyon  fiatal  vagy
                      És akkor az összefoglaló végére jöjjön a győztes   még,  de gondolom,
                    interjú, nézzük, mit mond Harang Lee.             azért vannak tervek a
                                                                      jövőre.
                        „Hatéves voltam, amikor elkezdtem golfozni,   Ó, persze. Szeretnék
                    most vagyok 13. Bár a szüleim koreaiak, én már spa-  minden nagy korosztályos
                    nyolnak születtem, hiszen ők ideköltöztek. Nagyon  versenyen elindulni, hiszen
                    tetszik a magyar pálya, és hallottam, hogy sok min-  így nagyon sok tapasztala-
                    denkinek a 13-as szakasz lett a kedvence, mert ott  tot gyűjthet az ember, és
                    nagy a rizikó. Nekem amolyan mumus volt ez a há-  persze a későbbiekben
                    rom nap alatt, hiszen ott valamiért mindig hibáz-  is a golf lesz a legfonto-
                    tam.” – mesélte a lányok győztese.            sabb számomra. A Ladies
                                                                  European Tour mezőny-
                        Ha  jól t udom,  akkor  az egé sz  életed  a gol f  ében szívesen versenyez-
                        körül forog.                              nék, remélem lesz rá egy-
                        Ez így igaz. Most jelenleg egy madridi bentla-  szer lehetőségem. Én
                    kásos golfiskolában tanulok, ahol a sport a legfon-  mindent meg fogok ezért

                    tosabb a tanulás mellett. Nagy szerencsénk van,  tenni!
   20   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30