Page 11 - Hungarian Golf Magazin - 2011/3.
P. 11
HUNGARIAN golf
Minden edző egy állomás. Mond- tam, Abba is hagytam, de sem- hettünk ennek a rúdugrásban, Ú
ta címlapinterjújában néhány hó- miképpen nem szerettem volna és most a golfoktatásban is nagy
nappal ezelőtt Herr Tamás, aki bi- kiszállni az atlétikából. Edzőnek hasznát veszem ennek a segít- J
zony tudta, hogy miről beszél. tanultam. A női rúdugrás ’96-ban ségnek.
Persze, minden golfoktatónak ért el nemzetközi szintekre, ’97- Véleményem szerint a legfon-
mások a módszerei, vannak, akik ben pedig jött is az első nagy tosabbak ugyanis az alapok. Na- R
kimondottan kezdőkre specia- magyar siker, Szemerédi Esz- gyon büszke vagyok arra, hogy a
lizálódtak, és vannak, akik csak ter ugyanis világcsúcsot ért el. tanítványaim a téli pihenő után E
single HCP-seknek tudnak segíte- Pályafutásom során edzettem ugyanolyan lendülettel tudnak
ni az előrelépésben. Balogh Lász- a női csapatot, utánpótlás EB- kijönni a pályára, és nem kell
ló szerint ez így rendben is van, de re is felkészíthettem a csapa- sok-sok órát arra szentelni, hogy T
azzal nem ért egyet, hogy bárki- tunkat, de Zsivóczky Attila gö- valaki visszanyerje a formáját.
nél elkezdhető a golf tanulása. Vé- teborgi sikeréhez is hozzátehet- Mindez a megfelelő alapoknak
leménye szerint szükséges, hogy tem. köszönhető. IN
a gyerekek már fiatalon egy jó
edzőnél tanulják meg az alapo- Aztán jött a nagy váltás. Milyen a megfelelő alap?
kat, hiszen a sikerélmény mellett A TF-en elvégeztem a golf- Technikai alapokról beszé-
most már élsportolók nevelésé- oktatói képzést, majd Damian lünk, hiszen Magyarországon
ben is gondolkoznunk kell. mellett kezdtem el dolgozni. még nem tart ott a golf és a já-
A Golftanya oktatója az elmúlt 2001-ben el is indult a közös mun- tékosok, hogy a táplálkozás, va-
hónapokban szépen fokozato- ka, nagyon sok gyerekcsoport lamint az életmód is kiegészít-
san kezdett el feltűnni a surra- golfoktatásánál voltam jelen, és hetné ezt. Tény, hogy fontos
nó pályán, pedig 2001-től eddig sokat tanulhattam a tatai vezető- szerepe van ezeknek is, de csak
is eredményes munkát végzett, edzőtől. Azután 2002-ben jött a akkor, ha a gyermekünknek esé-
ám a szezon eleje óta több „na- Golftanya, ahol azóta is oktatok. lye van arra, hogy élsportoló le-
gyobb név” is csatlakozott tanít- Szerencsére nagyon sok külön- gyen. Ott tényleg nem mindegy,
ványai sorához. Nem szabad el- féle tanítványom van, a kezdőtől hogy a rendszeres sport mellett
feledkeznünk arról sem, hogy a egészen a jó HCP-s golfozókig. mit eszik vagy iszik. Itthon el kell
szigeten már évek óta az ő segít- szeparálni az amatőr és a profi
ségével próbálják a legifj abbakat Mi az, amit a másik sportod- golfot, és egyelőre inkább csak
toborozni. ból át tudtál hozni a golfba? az előbbiről beszélhetünk.
„Sima, mezei atlétikaedző vol- Mindkettő nehéz sport, Az amatőrök számára na-
tam, de kétszer sikerült felállí- ez tény. Van egy mondás, amit gyon fontos a sikerélmény, és ha
tanom 20-30 ezer embert, akik többször hallottam már, eszerint ez nincs meg a kezdeteknél, ak-
együtt hallgatták a magyar Him- a három legnehezebb sport a vi- kor könnyen feladják azt. Ez elen-
nuszt.” – meséli Balogh, amikor a lágon a kalapácsvetés, a rúdug- gedhetetlen egyébként ahhoz is,
kezdetekről kérdezzük. Ahogyan rás és a golf. Még a rúdugrásban hogy valaki továbbfejlődjön. Mi-
a golfban van egy kisoroszi kü- volt szerencsém Maxim Tarasov vel élsportból jöttem, ezért nyil-
lönítmény, úgy van egy atlétikai mellett edzeni, amikor az UTE- ván szeretném, hogyha az amatő-
részleg is, hiszen több neves golf- ban gyakorolt. Férfi kategóriá- rök is megéreznék egy kicsit azt,
oktatónk – Makszin Áron, Szal- ban egy évben nyolcféle bajno- hogy milyen élsportolónak lenni.
ma László, Szabó Dezső, Balogh ki címet osztottak ki, volt olyan Éppen ezért sokszor úgy foglalko-
László – is az atlétikapályáról iga- év, hogy nyolcból hetet az én ta- zom velük, mintha élsportolók len-
zolt át a golfklubokba. A kis csapat nítványaim nyertek el. Tarasov nének és ezt általában szeretik is.
’95-ben kezdte meg a közös edzé- edzője sokat segített nekem eb- Ami fontos még, az a dicsé-
seket, ami után Balogh Damian ben a folyamatban, hiszen ő egy ret. Nagyon sokszor dicsérem a
mellett kezdett segédkezni… mérnök volt, aki technikailag és tanítványokat, és ezt nem saj-
mechanikailag vizsgálta a dolgo- nálom tőlük. A hétköznapokban
Menjünk egy kicsit vissza oda, kat. Nem abba ment bele, hogy nem gyakori, hogy az embert va-
amikor még v ersenyszerű- ki mit és hogyan csinál, hanem lamiért kedves szavakkal illetik,
en sportoltál. Miért hagytad a mozdulatok technikáját akarta éppen ezért kimondottan sze-
abba? megfejteni az ő sajátos módsze- retek dicsérni. Nem ritka az sem,
Országos rúdugró bajnok rével. A lendületet vette alapul, hogy nem száll jól a labda, még-
voltam, stabil helyem volt a vá- és azt, hogy mindennek van kö- is biztatom az embert, mert amit
logatottban, azonban már az vetkezménye. Ettől a sportolók kértem azt jól megcsinálta. Más
elején éreztem, hogy nem le- és az edzők gondolkodásmódja dolog, hogy a másik tizenhárom-
hetek világbajnok. Túl lassú vol- is megváltozott. Sokat köszön- ból valamit elhibázott, de azért