Page 12 - Hungarian Golf Magazin - 2010/1.
P. 12

golf
                hungarian golf magazin 2010/1  10          VERSENY NEVE



               meg a driving range-en, ahol Bozó
               Ádám, a PGA harmadik évfolyamos
               hallgatója oktatta őket.


               Varga Zsolt, Illyés Máté és Veres Dávid.
               Bár ezeket a neveket egyelőre nem le-
            VERSENY  het mindennap a golfos portálokon
               olvasni, lehet, hogy néhány hónap
               múlva ők lesznek majd a következő

               trónkövetelők. A három lelkes fiatal
               még csak most ismerkedik a golff al,
               de egy-egy ütésüket már most megiri-

               gyeltük. A 17 éves fiatalok egyébként
               évfolyamtársak, és a nagysikerű iskolai
               nap után döntötték el, hogy a szom-
               bat délelőttöket ezentúl a vámospércsi
               pályán töltik.

               Dávid számára már a nyílt napon sem
               volt ismeretlen a pálya, hiszen annak
               megnyitóján is részt vett, de elmondá-
               sa szerint akkor még nem volt olyan
               barátja, aki rendszeresen elment volna
               vele golfozni:
               „Van egy közös barátunk, aki kijár a
               pályára, többször hívott már minket,
               de a két héttel ezelőtti rendezvényig
               nem tudtuk pontosan, hogy milyen is  A fi úk egyöntetűen sportolóbarátnak  egy egész délelőttön keresztül gyako-
               lehet ütögetni, ezért kicsit idegen volt  tartják az árakat, hiszen 1800 forintért  rolhatják a golfot, melyben minden
               tőlünk ez a dolog. Aztán a szervezett                    cserébe  alkalommal egy profi  oktató van se-
               program mindent megváltozta-                                      gítségükre.

               tott, a fiúkkal eldöntöttük,
               hogy elkezdünk ismerkedni                                          Cikkünket nem is fejezhetnénk be


               a golffal.” - meséli a fiú.                                            mással, mint a fiatalok első ta-

                                                                                      pasztalataival, melyet Dávid tol-
               „Szép a táj, jó a leve-                                                 mácsol az olvasók felé:
               gő, bár azt mond-                                                        „Már az első alkalommal rá-
               ják, hogy nyáron                                                          jöttem, hogy a golf nagyon
               még szebb lesz itt                                                         sokat segít a koncentráci-
               minden.” – veszi                                                           óban, amit később akár az
               át a szót  Zsolt,                                                          iskolapadban is hasznosít-
               aki a két héttel                                                           hatok majd. Az első ütések
               ezelőtti pályalá-                                                          viccesek voltak, de egyre
               togatásig nem is                                                           jobban áll a kezemben
               tudta, hogy van                                                            az ütő, és mindig jó érzés,
               Magyarországon                                                            ha sikerült jól eltalálnom a
               golf.   Elmondása                                                        labdát. Olyan ez számom-
               szerint egyedül nem                                                     ra, mintha alkotnék valamit.
               járna ki a pályára, a ha-                                             Minden egyes apró részletnek a
               verokkal viszont tökéletes                                           helyén kell lennie ahhoz, hogy tö-
               időtöltés az új sport.                                             kéletes legyen a játék.”









                                                                                                              2010.04.15.   14:58:41
         08-11 Boya Eagles Cup hgU 2010pe4   4
         08-11 Boya Eagles Cup hgU 2010pe4   4                                                                2010.04.15.   14:58:41
                                                                                                                             Peu_5008_NoAlice_Hungarian_Golf_magazin_205x295_IMAGE.indd 1                                            4/12/10 10:42 AM
   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17